SHINee Key és te 4. rész

 

          -I-igen... köszönöm. – fogadod el a kezét, ő pedig segít kiszállni, és becsukja az ajtót.
Int a sofőrnek, utána pedig hozzád fordul. Bal keze a derekadat szorítja, a jobb pedig még mindig a te balod fogja.
            - Aggódtam érted. Azt hittem megint csukott szemmel sétálgattál az úttesten. – mondja, miközben csak még közelebb húz magához.
            - Sajnálom... – hunyod be a szemeidet egy hosszabb pillanatra, beszívva kölnijének férfias illatát. Már átöltözött. Egy hétköznapi összeállításban áll előtted.
            Fekete csőnadrág, egy mintás póló, és egy sportcipő... Meg nem mondaná az ember, hogy majdnem három órája még koncertezett.
            - Nem jöttél le hozzám a koncert végén, azt hittem túlzásnak vetted, amikor felhívtalak a színpadra...
            - Mi? Nem, dehogyis, nagyon boldoggá tettél vele! – mondod gondolkozás nélkül.
Aztán ahogy nézed, hogy változik el arca, először meglepettség, majd egy hatalmas mosoly terjed szét rajta. – Mármint... nem úgy... szóval...
            - Örülök, hogy tetszett. – ó, ez a mosoly. Hogy vagy képes nem rögtön a karjaiba vetődni ennek láttán? Jaj, hogy ott vagy... mázlista. – Amiért folyton félrenéztél azt hittem valami rosszat tettem... aztán mikor azt mondtad szeretsz... – kuncog.
            - Az csak... véletlen... mármint, nem úgy értettem... – lököd őt kicsit távolabb magadtól, rák vörös fejjel, lehajtva a fejed.
            - Tudom, hogy értetted. – lép közelebb. Neked pedig megcsörren a telefonod.
            - Elnézést... – nyúlsz a táskádba, előveszed, és fogadod a hívást. – Halló?
            - Kislányom, hazaértél már? – szól bele apukád idegesen. – Történt valami?
            - Mi? Igen, már itthon vagyok, nem történt semmi, csak dugó volt... – próbálod kimagyarázni a helyzetet. Mégsem mondhatod el, hogy a kedvenc idolod épp a lakásotoknál van. Még a végén azt hinné, egy éjszakás múzsának áltál.
            - Dugó? Hajnali háromkor? Csaknem, történt valami...? – kérdez vissza. Ó... elcseszted.
            - Mármint... piros lámpa, piros lámpa! De most megyek, apa, mert nagyon fáradt vagyok, és holnap korán kelek... mert... mert dolgoznom kell, tudod. Puszi, apu!
            - Rendben – sóhajt - jó éjt. – bontod a vonalat. Oké, ez meleg volt...
            - Ha korán kelsz, akkor tényleg aludnod kellene... – hidalja át a pillanatnyi kínos csendet Key hangja.
            - Áh, semmiség... csak pár elsősnek segítek felkészülni a vizsgákra.
            - Ha te mondod, _________.
            - Jaj, egyébként nem akarsz inni, vagy enni valami? Vagy... szabad egyáltalán? Egyébként, nem lesz baj, hogy itt vagy? Neked nem kell holnap dolgoznod? Hiszen holnap is koncerteztek, vagy nem? – zúdítod rá a kérdések áradatát.
            - Nyugi, azért ennyire nem szigorúak.  És csak délután kezdődnek a próbák, a koncert meg este van, szóval most ráérek. Egy teát vagy valamit elfogadnék... persze nem muszáj. Csak szólj és eltűnök. – túr hajába, az arcán pedig mintha átfutna valami... szomorúság?
            - Dehogy zavarsz! Inkább nekem kéne ezt kérdeznem tőled... – bányászod elő a táskád legaljából a kulcsod. – Akkor egy tea rendel. – mosolyodsz el, és mutatod neki, hogy kövessen.

            Úristen, most tényleg a te házadba jön? A te teádat fogja inni? A te kanapédon fog ülni? Á, a szobádba ugye nem megy fel? Biztos megijedne, hogy milyen... szinte már-már mániákusan oda vagy a SHINee-ért, főleg érte. Igen, a szobádba nem szabad felengedni!
            Határozod el, és kinyitod az ajtót. Most te menj be először? Vagy őt engedd előre?
Mi legyen? Ez a helyzet annyira új neked.
            - Menj csak. – töri meg a gondolatmeneted Kibum. Mintha olvasna a gondolataidban. Hogy lehet ennyire nyugodt?
Úgy viselkedik, mintha ezer éve ismernétek egymást, és nem csak egy napja.
Mégis, ez az egy nap... életed legszebbje.
            Valószínű, hogy csak te ringatod magad lehetetlen, édes álmokba... mégis olyan gyönyörű, már csak a képzelet is, hogy ebből több is lehet.
De ennek a valószínűsége, egy, a millióhoz.
            - Ha nem akarod levenni a cipőd, nem baj... én, csinálok teát... vagy kávét? Mi lenne a jobb? – kérdezed, miközben az ujjaidat tördeled a hátad mögött.
Nem válaszol, kibújik a cipőjéből, és hozzád lép. Tenyerével végigsimít a felkarodtól, a tenyeredig, majd mindkét kezed megfogja, és simogatja.
            - Ideges vagy? – néz szemeidbe.
            - Mi? Hogy... én? Öhh... igen. Tudod, ez az egész, annyira furcsa, oppa. Meg kéne csípnem magamat... – sóhajtasz.

Ő pedig megcsípi a kézfejed.
            - Most már ébren vagy. – mosolyodik el. – Ha csak ennyi, akkor nyugodj meg. Most csak Kibum vagyok. Key csak a színpadon létezik.
            - Rendben, Kibum oppa. – most már jóval nyugodtabb vagy. Olyan kisugárzása van ennek a férfinak...
            - És csinálj azt, amit akarsz, bármit megiszok. – engedi el a kezeidet. – Ott leülhetek? – mutat a nappaliban lévő kanapéra.
            - Persze. Mindjárt hozom az... italt. – elindulsz a konyhába.

            Előveszel egy bögrét, csak úgy, nem is nézel oda, majd bekapcsolod a teafőzőt.
Jajj, még víz is kell bele! Meg filter! Hülye... Kikapcsolod.
Kiveszed a kancsót, megtöltöd vízzel, és majdnem teleöntöd a tartályt, majd elő keresel valahonnan, a szekrény aljából egy finom angol teát, és beteszed a helyére, rácsukod a fedelét, és most kapcsolod be.
            Keksz... édesség. Valami kell mellé... de mi?
Hmm... van itthon csokis keksz, csokoládé, vagy ezerféle cukorka, és rágó.
Ez aztán a választék, de mégis melyik lenne a legjobb? Sóhajtasz.
Te vagy az első számú rajongója, még sem tudod, mit szeret...
            „Kkwwkww” Lefőtt a tea, te pedig gyorsan kikapcsolod a gépet, és kiveszed a kancsót.
            Elkezded tölteni a bögrébe, majd gyorsan abba is hagyod.
Ó! Pont a Key-s bögrét kellett levenned, igaz? De hát, tök édes, biztos szívesen inna magából, kekeke.
            Másik bögre, másik bögre... aminek semmi köze a kpophoz... na, ez a nehéz kérés...
Teljesen kipakolod a szekrényt, egy sima, átlagos bögre után kutatva, de nem igazán találsz olyat, amit bátran átnyújtanál neki. A konyhaasztal pedig tele van kpop idolos bögrékkel.
            És a legnormálisabb bögre pedig „SM TOWN” feliratos. Gratulálok.
Egy másik rajongó oda – meg vissza lenne ettől a készlettől, de ő nem lesz elragadtatva...

            - Valami baj van? – jelenik meg a konyhaajtóban Kibum. Már csak ez kellett.
            - Nem, nincs semmi... ülj csak le... mindjárt viszem. – fordulsz el, és gyorsan rendezgetni kezded a bögréket összevissza, mintha nagyon elfoglalt lennél.
            - Mi ez a sok bögre? – sétál feléd, hatalmas mosollyal, majd megáll melletted.
Túl közel, túl közel!
            A szíved... mindjárt kiugrik a helyéről. Mit vesz észre hamarabb? Azt, hogy a szíved olyan gyorsan ver, mint a metronóm, a Luciferre, vagy a rengeteg bögrét, rajta a képekkel?
            - Ó... ez igazán – veszi a kezébe a bögrét, amin ő van. Igazán, mi? Gáz? Ijesztő? Sok? – Aranyos. – forgatja. – Csak a kép elég fura... nem épp a legjobb fotósorozatomból van. – neveti el magát.
            - Nem a legjobb? Bárcsak rólam is ilyen képek készülnének... ez a kedvenc képem rólad. – Ó, újabb kínos információ.
            Szinte hallani lehet, ahogy valaki a háttérben mondja: „Kííííííííínos...”.
Félve rátekintesz, hogy lásd a reakcióját. De nem azt látod, amit vársz, ugyanúgy mosolyog, mint előtte. Egyáltalán nem lepte meg, vagy rémisztette el.
            - Akkor, igyunk. – veszi kezébe a kancsót, és megtölt teával két bögrét. – Egészségedre. – adja át neked az egyik bögrét.
            - Egészségedre... – mondod, és rögtön belekortyolsz. Forró, forró, forróóóóó!!
De nem, nagylány leszel és leküzdöd. Mintha nem történt volna semmi, és nem éppen most égett volna le a nyelőcsöved.
            - Nem forró egy kicsit? – teszi nyakadra kezét. – Teljesen átmelegedtél.
            - Kicsit... – nyelsz egy nagyot. Amit ő biztosan érzett most. Teljesen elpirulsz... de ezt legalább foghatod a teára.
            Ő... mindig képes zavarba hozni téged. De nem, mint rajongót, hanem mint nőt.
            - Noona... neomu yeppeo. – mondja, te pedig lesokkolsz, és csak nagyokat pislogsz.
Hogy... mit mondott az előbb? Most csak... magában énekelget, vagy... ez most, tényleg... neked szólt?
            - Hello, hello, azért mondhatnál valamit. – nevet kínosan. – Így tisztára olyan, mintha csak én erőltetném a dolgokat... ha zavarlak, szólj csak.
            - Mi? Nem, dehogy, nem zavarsz... csak olyan... zavarba ejtő...  – teszed le a bögréd.
            - Tudok ennél zavarba ejtőbbet is. – teszi bögréjét tiéd mellé.
Jobb kezével közelebb húz téged, derekadnál fogva, a ballal pedig megemeli az álladat.
Egyre közelebb kerül hozzád.
Az ajka... szétnyílik... és a tieid felé közelítenek.
Nem, nem lehet... ez csak egy álom, igaz?