Give me love 2. rész - Szakácskönyv

            -Tűnj el! Látni sem akarlak! – üvöltötte, ujjával mutatva az ajtó irányába.
            - Kérlek! Hallgass meg! – közelített az alacsonyabb felé.
            - Nem! Egy szót sem akarok hallani tőled! Ide jössz... és... és csak úgy felborítasz mindent! Holnap van az esküvőm! Hogy képzelted, hogy szerelmet vallasz nekem? Most! Ha eddig nem mondtad, miért most kell? Tartsd magadban ezeket a szánalmas érzelmeket! – tűnt el a folyosón.
            A másik pedig csak nagyra nyílt szemekkel nézett utána, amikben könnyek gyülekeztek. Ő ezt nem így akarta.

            - Taemin... már kora reggel ettől hangos a lakás... halkítsd le... a szomszédok még a végén azt hiszik, mi öljük egymást – ült le vőlegénye mellé Jinki, ahogy feje két oldalát masszírozta. Sosem bírta a korai ébresztőket.
            -Bocsi... – némította el a készüléket, és párja felé fordult. – Hogy aludtál? – nézett rá bájos kis mosollyal az arcán.
            - Nem túl jól... csak a meló járt az eszemben, meg az a rengeteg határidő... ahh, nem tudom, hogy kész leszek e mindennel időben... és akkor még itt van az esküvő is... – sóhajtott.
            - Nyugi drágám, – ült át az idősebb ölébe, szembefordulva vele. - Te vagy a legjobb, biztos minden sikerülni fog – vette két keze közé a másik arcát. - Meg tudod csinálni – lehelt apró kis csókot a másik orrhegyére. – Én bízom benned, és tudom, hogy mindent, amit eltervezel, meg tudod valósítani, hiába az a sok meló. Mert te vagy a legjobb.
            - Köszönöm, mindig tudod, mit kell mondani – fogta át a vékony csípőt. – Imádlak.
            - Tudom – mosolyodott el szélesen a kisebb.
            - És? Te hogy aludtál?
            - Ahh... nem igaz! Képzeld el, hogy tök jól aludtam, aztán felkeltem, nem tudtam visszaaludni... utána elkezdtem visszanézni a részeket ebből a sorozatból, mire rájöttem, hogy lemaradtam vagy öt résszel... elkezdtem nézni, és úúúúristen! Cara, és Jale épp az esküvőjükre készülnek már, és a baba is úton van, mert nem akartak összeházasodni még, ugye... csak becsúszott a gyerek... Na, és akkor meg jön Ile, hogy ő már tök régóta szerelmes Caraba... és Cara is régen szerelmes volt belé, de már nem, és ez őt zavarja, és kirúgja az esküvőről... vagyis, elvileg... de még nem tartok ott, azt majd csak jövő héten adják... isteneeeem! Miért ilyen ritkán adnak új részeket? Mit csinálok én addig? Ahh... – dőlt le vőlegénye vállára.
            - Hmm... mondjuk... törődsz a vőlegényeddel? – nyúlt be a másik fölsője alá, végig simítva fiatal szerelme hasán.
            - Ahh...  – sóhajtott fel jól esően. – Tegnap is... a fél órából négy óra lett... elfogsz késni... – harapott ajkába.
            - Majd megoldom – harapott a másik kidülleszkedő kulcscsontjába.
            - A főnököd... mérges lesz... – dadogta.
            - Nyugi, csak engedd el magad – emelte fel a fejét, így egyenesen párja szemébe tudott nézni. Éhesen végig nyalt ajkán, majd száját a másikéra tapasztotta. Ajkaik édesen masszírozták egymást, majd végül az idősebb többre vágyva, lenyitotta a másik puha kis párnácskáit, és nyelvével kezdte kényeztetni. Lassú, nedves táncot járva, a másik szájában.
Az érzéki, és elképesztően lassú, romantikus csókolózásuk pillanatokon belül átcsapott vad, állatias „jóhogynemtépemdarabokraitthelyben” típusba, úgy kaptak egyre nagyobb hévvel egymás ajkaira.

            Először Taemin lett megszabadítva a pólójától, ami valahol a nappali, és a konyha között lett eldobva, majd ezt követte egy mackó nadrág, ami már a hálóban került le róla, az alsónadrágjával egyetemben.
            Onew büszkén nézett végig a másik vékony, mások számára nőies, de elképesztően férfias testén. Az elmúlt időben az aranyos, apró kis Minnie egy vadállat lett. Mind az ágyban, és egyébként is. Oké, rengeteg csajosabb oldalát megtartotta. Mint például a dorama függőségét.

            -Jinki... – sóhajtotta a másik nevét a kisebb. Olyan vággyal, hogy párja nadrágja legalább három számmal szűkebb lett pillanatokon belül. Ezzel együtt pedig, egyre kellemetlenebb.
            Gyorsan kigombolta azt, és térdig tolta, onnantól pedig szép lassan lerugdosta magáról, ezt pedig az alsónadrágja követte, míg végül csak egy bő felsőben hajolt a másik telt ajkai felé.

            - Ahh... a legjobb részt hagyod utoljára – fogta meg gyorsan a póló végét, és lerántotta azt az idősebbről, aki csak tátott szájjal nézett, majd elmosolyodott.
            - Nincs semmi extra a pocakomban – tette kezét az említett helyre.
            - Dehogyis nem! Például, én imádom a pocakod, ami nincs – bökte meg a másik hasát. – Látod? Kockaaa~!
            - Ja, igen, kocka – kuncogott a másik, majd mielőtt még a kisebb szóhoz juthatott volna, lefoglalta ajkait. Ujjai pedig felfedező útra indultak, a már jól ismert testrészeken. Hiszen, ha nem egymilliószor, akkor egyszer sem érintette ezt a hófehér, kecses, tökéletes, és selymes testet.
            Ajkai ismerős simogatását, szája nedvének jól ismert ízét, ujjbegyeinek olyan jól ismert simítását, ha fegyvert fognak rá, és úgy követelik meg tőle, sem tudná megunni.
Maga sem érit, hogy miért aggódnak az emberek amiatt, hogy majd a szeretkezéseik egyhangúak, és unalmasak lesznek. Mert ez lehetetlen.
            Az a rengeteg érzelem, amit a másik iránt éreznek, mindig újabb, és újabb tüzet visznek a kapcsolatukba.

            Mikor Onew úgy érezte ideje úgy igazán a tettek mezejére lépni, végig simított a fiatalabb merevedésén kettejük között, majd lassan, ritmusosan izgatta azt, amire pár elhaló kéjes nyögés volt a válasz, ami őt is ingerelte ám odalent.
            Minden egyes nyögés egyre inkább csak pumpálta a vért a lábai közé.
Míg jobbjával továbbra is párját kényeztette, baljával elővette a fekete kis éjjeliszekrényből a már jól ismert síkosítós tubust, majd fél kézzel letekerte a kupakot, és munkához látott. három ujját belemártotta, majd egyesével szép lassan tágítani kezdte kedvesét.
            Aki már profin, és gyorsan tudta mit kell tennie, így nem tartott neki sokáig, hogy teljesen ellazuljon, és fájdalom mentesen fogadja magába párja nem éppen aprócska tagját.

            -Szeretlek, Minnie – hajolt újra a fiatalabb fölé, és lágyan megcsókolta őt.
            - Én is, és most mozogj – markolta meg a másik fenekét, miközben (remélte) eléggé szexin megharapta alsó ajkát.
            - Te kis telhetetlen – mosolyodott el szélesen, majd lassan, azt követően pedig egyre gyorsabban, és gyorsabban lökte magát tű egyenesen, a megfelelő helyre.
            Félő volt, hogy az ágy hamarosan összeesik alattuk, hiszen az elmúlt évek alatt, rendesen tönkretették a matracban található rugókat.
            A szomszédok rendszeres panaszkodásai miatt pedig az egész lakást hangszigetelték, így az óta nem fogják vissza a hangjukat.

            Onewnak minden pénze ráment a hangszigetelésre, de örömmel tette, hiszen képtelen lenne elfojtani a saját hangját... emellett pedig szörnyű, és elviselhetetlen lenne, ha nem hallhatná Taemin édes nyögését, és a végső hatalmas sikolyát.
            Ezért, amint megvolt a kellő összeg telefonált is a szakembereknek.

            -Ji...Jinkiiii~♡! – sikított fel mély torokhangon a fiatalabb, ahogy a beteljesülés egyre gyorsabban száguldott felé, majd távozott belőle, ő pedig nagyokat pihegett, miközben érezte, hogy hasa nedves lett.
            - Minnniie! Ahh~♡! – élvezett belé párja, akit átjárt az a csodás érzés, mint minden egyes szeretkezésükkor. Ilyenkor érezte a leginkább: Ő az övé. Lee Taemin senki másé. Csakis az övé lehet, és aki csak megpróbálja tőle elvenni, annak tőből tépi ki a karját. Nem volt valami agresszív, de ha valaki azzá tehette, akkor az Taemin volt.
            Senki másért nem lenne képes kezet emelni bárkire is.

~

            Csak álmatlanul forgolódott az ágyában, próbálva rájönni, hogy hol, és mikor rontotta el. Hogy pontosan mikor volt az, amikor véglegesen, és gyógyíthatatlanul magába bolondította őt a fiatalabb. Hogy mikor kellett volna valójában lépnie, és elmondania neki mindent. Mindent, amit érez iránta. Ha megteszi, akkor mi lett volna? Mi történt volna? Taemin szerelmes lett volna belé? Vagy, akkor is Jinkit választotta volna?
            De ezek már nem többek, mint puszta feltételezések, szomorú sóhajok, és újabb könnyzápor társaságában.

            Nincs borzasztóbb érzés, mint amikor a szerelmed, aki sosem lehetett a tiéd, más karjai közt lel rá a boldogságra.
            Aki kitalálta ezt a hülye „a szerelem az, amikor örülsz a másik boldogságának” szöveget, az még sosem volt szerelmes.
            Mert nincs annál szörnyűbb, amikor őt boldognak látod valaki mással.
Amikor látod, ahogy más karjai ölelik őt át, ahogy más ajkai csókolják az övét, ahogy más ujjai simogatják bőrét. Ahogy más nyelve becézi őt, és szólítja meg a szerelem minden nyelvén. Nincs ennél lesújtóbb.
            És aki ennek örül, az egy idióta.

            Lassan, csiga tempóban kisétált  a fürdőszobába, hogy embert faragjon magából.
Mikor éppen arcára kente a borotva habot, csengettek.
            - Mégis melyik az az idióta, aki hajnalok hajnalán rám tör? – törölte le egy törölközővel a habot, és trappolva az ajtóhoz sétált.
            Nem volt hangulata most a társasághoz. Inkább csak egyedül ült volna a kanapén, gondolkodva, aztán délután bemegy dolgozni, vagy ilyesmi... szerencsére rengeteg ideje van a munkája mellet. Nincs túl sok problémája a melójával, mivel nem túl nehéz egy a közelben lévő általános iskola foci csapatát nevelgetni.
            Végül pedig ajtót nyitott, anélkül, hogy megnézte volna, ki az.

            - Ahh, mégis, miért nem vagy képes felvenni a telefonodat? A füleden ülsz, vagy mi a fene? Egy órája hívogatlak! És ne mond, hogy nem voltál fent, mert tudom, hogy igen, és nem tudtál aludni a gondolkozás miatt. Szóval, most adok egy órát, hogy kiöntsd a lelked... nem... mégsem. Ugorjunk rögtön az én részemhez – csak úgy darálta a mondatokat Kibum, és barátja mindezt csak próbálta felfogni, miközben átsétáltak a nappaliba, és leültek a kanapéra, egymás mellé, szembefordulva a másikkal. – Tegnap írtam egy sms-t Jjongnak. Képzeld!! Válaszolt is! Azt írta, hogy okés, és, hogy beugorhatnánk majd valahova enni is! – csapkodott össze vissza boldogságában. – Ja, és kitaláltam valamit! Van egy tervem, kis füzetet is csináltam hozzá, tessék – nyújtotta át a magasabbnak a keményborítású kis noteszt. Rózsaszín volt, rajta szívecskékkel.
            - „Hogyan hódítsuk meg Lee Taemint – Kezdőknek”? – olvasta fel a fedelén álló címet. – Ez most komoly? – nézett felvont szemöldökökkel a szőkeségre.
            - Persze! Leírtam egy tuti jó tervet benne. Ha ezek után is elbaszod, nem az én hibám lesz, csak magadat okolhatod.     
            - Én... ezt nem tudom, hogyan kéne...
            - Írtam Taeminnek egy sms-t. Ma este találkozol vele a bár előtt. Tessék, pénz – nyomott a másik kezébe húszezer wont. - Aztán olvasd el az első leckét, és menni fog. Egyébként, nekem most mennem kell, még el kell készülnöm a randimra, lelkileg is... Sok sikert neked, hajrá – pattant fel a kanapéról, és már ki is viharzott, úgy, ahogy bejött, egy „szia” felkiáltással, az ajtóban.

            Minho pedig csak ült, és nézett a kis noteszre maga elé. Beleolvasson? Vagy inkább ne tegye? Ha meg is teszi, akkor még nem tett semmit, nem?
            Így hát, kinyitotta a füzetet.

            „A 2Min receptje

            64 kg Lee Taemin
            72 kg Choi Minho
            1 kiskanál vallomás
            2 kg szeretet
            Csipetnyi törődés
            Vödörnyi őszinteség

Elkészítés:
            Ezeket mind adjuk hozzá az alap érzelmekhez, zárjuk össze a párost egy félhomályos szobába, majd azt egy óra elteltével nyissuk ki, és látni fogjuk, hogy meg kelt, a felek arcából.
Ha még nincs kész, akkor tegyük be még egy kis időre, majd ellenőrizzük ezt negyedóránként.
            Majd ízlés szerint magyarázzuk el Lee Jinkinek.
                                                           Sok sikert!... és jó étvágyat, grr.

Első lecke

            Hívjuk el egy találkozóra, ahol csak mi vagyunk vele. Kettesben.
Lehetőleg este, így az emberek hiányában könnyebben kezdeményezhetünk intimebb pillanatokat, és a lehetőségeink is nagyobbak.
            Első sorban, írjuk meg neki az sms-t, semmiképp ne hívjuk fel!
Az üzenetbe mindenképp írjuk bele, hogy hol, mikor, és egy alap tervet.
Például:

            „Minnie! Holnap, 19kor a folyónál? Ihatnánk egyet. Minho”

Ezt követően, másnapra pihenjük ki magunkat, alhatunk tovább is, hogy biztosan ne legyünk fáradtak, és unalmasak.”

            Minho pedig csak olvasta, és olvasta a füzetet.

~

            -Key! Bocsi a késésért! Csak feltartott az új gyerek... – támaszkodott térdeire, hogy egy kicsit kifújja magát.
            - Semmi... milyen volt az énekóra? – váltott témát máris a fiatalabb.
            - Egész jó... csak, néha azt kívánom, bár ne középiskolás gólyákból állna a tanítványaim nagy része... Tudod, milyen szörnyű, azt hallgatni, ahogy az éppen mutáló tinédzser fiúk sipítoznak, egy négyszer négyes kis irodában?
            - Nem... szerencsére a saláták még véletlenül sem beszélnek nekem vissza – rázta meg aranyosan a fejét.
            - Az furcsa lenne. Mindegy... na, hova menjünk akkor? – mordult meg ebben a pillanatban Jonghyun gyomra.
            - Azt hiszem... oda – mutatott a szemben lévő kis étteremre. – Ami azt illeti, már foglaltam asztalt reggel, mikor visszaírtál. Ugye, nem gond? – nézett fel megerősítésért a másikra.
            - Nem, dehogy. Imádom, hogy ennyire ügyelsz mindenre, Bummie~!

            Ezzel pedig elindultak megebédelni.

Teljesen átlagosan telt, ahogy minden eddigi közös étkezésük.
            Kibum pedig ez alatt, magában ezerszer végig játszotta, hogy hogyan, és mit mondjon majd, de sehogy sem jutott eszébe a tökéletes ötlet...

            -Egyébként, ma hogyhogy nem dolgoztál? – tette fel a kérdést a folyóparton sétálva Jjong.
            - Nem volt kedvem bemenni. Fáradt voltam. Ilyenkor örülök, hogy én vagyok a főnök, és magam szabom az időmet, nem más.
            - Értem... na ééés? Mondj valamit... nem jut eszembe semmi, a csendet meg annyira nem bírom, - fordult hátra a fiatalabbhoz.
            - Hát... ami azt illeti, van valami, amit el akarok mondani – harapott ajkába a szőkeség. – Viszont nem tudom, hogyan mondjam el neked... – sóhajtott.
            - Bármi is az, meghallgatom. Meg amúgy, nekem is van mit mondanom neked... – nézett a vízre, ahogy azon megcsillant a lenyugvó nap utolsó sugara is, fokozatosan sötétségbe bocsátva a várost.
            - Hallgatlak – csillant meg a szeme kíváncsian.
            - Egy évvel ezelőtt... emlékszel arra, amikor itt sétálgattunk, nem? Akkor, tudod, volt... valami. És lényegében, azóta nem tudok rád úgy gondolni, ahogy az előtt... érted?
            - Igen, értem – sóhajtott Kibum. Vajon mit tett akkor, hogy már nem érzi ugyanolyannak a kapcsolatukat Jonghyun? Pedig ő mindent megtesz azért, hogy javítson rajta! Lesütötte a szemeit, és márkás cipőit fürkészte.
            - Kibum! – ekkor pedig felkapta a fejét, és szemeit reflexszerűen hunyta le, amikor megérezte az alacsonyabb ajkait az övén.

~

            -Az ott... Jonghyun-hyung?
            - És Key-hyung?

            Nézték az összekapaszkodó párost, csupán pár méterrel odébb.