SHINee Key és te 2.rész

       Szerz.megj.:     Ahh, sajnáloooom~ Hamarabb akartam kitenni, csak este meccs volt, és a vereség miatt legszívesebben kivágtam volna a laptopot az ablakon, nem hogy írjak is... aztán... most sikerült rávennem magam, hogy -eléggé gonosz módon- befejezzem. Nyah, továbbra is várom a véleményeket -iiimádom a véleményekeet~ el sem hiszitek mennyit jelentenek, mennyi löketet adnak, hogy a szar napjaidon is folytasd az írást, ha törik, ha szakad ~ - Jó olvasást! :)

             -Appa, most indulok! – szólsz bele a telefonodba, mikor végre felveszi, közben pedig elindulsz a macskaköves sétálóutcán a vonat állomás felé.
            - Rendben, vigyázz magadra! – hallod a hangján, ahogy bólint.
            - Oké, szia. – köszönsz el, majd miután ő is ezt teszi füledbe helyezed a fülhallgatód és elindítod a kedvenc számodat, hogy ráhangolódj a koncertre. Bár, erre az égvilágon semmi szükség, így is eléggé SHINee lázban égsz. Egésznap csak énekeltél, dudorászva sminkelted ki magad, és válogattál a rengeteg ruhád között, miközben idegesen tologattad őket a polcon, hogy „nincs semmi göncöm, amit felvehetnék” felkiáltással.
            Végül mégiscsak egy csinosabb összeállítás mellett döntöttél. A hajad is legalább kétszer megmostad... egek, túlzásba viszed, drága. De, azért drukkolok ~!
            Tipegsz-topogsz a kis magas sarkúdban. Komolyan, minek vetted fel? A koncerten így tuti fel fognak lökni... de te tudod.
Egyébként hirtelen miért kezdtél el teljesen úgy öltözködni, mint Key? Csak lány verzióban.
Na, mindegy... rád hagyom.

Dudálnak, te pedig hátrahőkölsz. Mondtam már, hogy vigyázz jobban... nem lesz mindig ott egy szó szoros érelmében vett szőke herceg, hogy megmentsen!
Na, menj, vár a hercegeeed~
            Továbbindulsz, most már kicsit éberebb vagy, és jobban figyelsz a közlekedésre.
Az állomáson vársz pár percet a vonatra, majd mikor megérkezik, leülsz, és hátradőlsz.
A vonat indul, te pedig egyre izgatottabb vagy.
            „Minden egyes állomással... csökken a távolság kettőnk között.” – gondolod.
A szíved a torkodban ver, szinte nyelni is alig tudsz az idegességtől. Vajon ez tipikus reakció egy koncert előtt –főleg ha az első- vagy mindez csak azért van, amiért tegnap találkoztatok?
Amiért olyan kedves volt veled.
Amiért segítettet.
Amiért aggódott érted.
Amiért elvileg most is aggódik.
Amiért hazavitt.
Amiért segített.
Amiért most ilyen gyorsan ver a szíved.
Nem, ez nem csak egy fan reakciója. Ezek... ezek az érzelmek, gondolatok... egy nőé.
Olyan, mintha egy első randira mennél éppen.
Megérkezel az állomásra.
            Leszállsz az újjáépített, szinte filmszerűen szép, hibátlan állomási épületnél.
Még van öt órád a koncertig. Mégis sietsz. Már, amennyire azt a cipőd engedi.
Mintha késésben lennél, pedig nem vagy. De te... ott akarsz lenni minél hamarabb, minél előrébb törni a sorban, és minél közelebb állni a színpadhoz. Még szerencse. Ebben a stadionban a VIP jegyesek egy emeleti pavilonból élvezhetik majd a koncertet. Így, a hozzád hasonló sima, álló jeggyel rendelkezők állhatnak a legközelebb a színpadhoz. Már, ha sikerül olyannyira előre törniük. De neked sikerülni fog! Fighting~!

            -Aigooo~ Korábban kellett volna jönnöm... – sóhajtasz, mikor meglátod a hatalmas, kígyózó sort a stadion előtt. – Így nem fogom látni Key oppat~! – toppantasz egyet.
            Lassan pedig előre lopózkodsz, ameddig valaki elfordul, te máris ott vagy, és előrébb lépsz a sorban. Mázlid van, mindenki olyan izgatott, hogy észre se veszi.
            Csak akkor hagyod abba, amikor nyílnak a kapuk, és a hatalmas sor megindul. De nem baj! Te már épp eléggé előre kerültél ahhoz, hogy biztosítsd a helyed az elsősorban. Jó páran még úgyis elmennek venni valami kis szuvenírt,és egyéb koncertre való cuccokat, például lightstick-et. Ez az, ami kivétel nélkül, minden rajongó kezében megvan.
            Mekkora mázli, hogy tudtál egyet venni az SM shopban, és nem kell most sorba állnod érte.
Belépsz a hatalmas, szék nélküli terembe, amelyek sarkában több biztonsági őr is áll. A színpad legalább három méter magasan van. Fekete lakkozott padló van, amin megtörik a lámpák fénye. A falat vörös szőnyeg borítja. Az egész inkább tűnik valami hangversenyteremnek, mintsem egy koncert helyszínének.

            Türelmetlen vagy, a térben egyre nagyobb a tömeg, szinte már levegőt sem tudsz venni, vagy egyáltalán megmozdulni... de legalább az első sorban állsz! Egyenesen a színpad közepénél. Erre is fog jönni Key, ugye?
            Az idő... egyre csak telik.

            A sötétséget, és a rajongók csacsogását hirtelen elnyomja egy hatalmas villanás a színpadról. Majd kezdődik az intro videó, bemutatva a tagokat. Mindenki sikítozik körülötted.
Lassan pedig felhallatszik az első számuk, természetesen az album címadó dala, a Dream Girl. A fiúk a színpadon állnak, remekül belőtt hajjal, sminkkel, és hibátlan öltözékben.
Szinte ragyognak. Olyanok, mint a földre szállt angyalok. Az embert teljesen letaglózza egy-egy tag szépsége.

            Ott van a csapat leadere, Lee Jinki, azaz Onew. Olyan, mintha a csapat apja... (vagy bátyja?) lenne. Akármit is csinál, lenyűgöző. A tag, akinek nem mindig volt tökéletes alakja, sőt. Még így is tinilányok ezrei kántálják a nevét visongva.
            Aztán ott van korban a következő, Kim Jonghyun. A csapat legalacsonyabb tagja, mégis a legizmosabb, talán éppen azért gyúr, mert alacsony lenne?
Az a dínós-kutyusos arcberendezése... nem túl hétköznapi, nem túl normális... mégis, mindennőt képes levenni a lábáról.
            Choi Minho. A SHINee főrappere, aki nem igazán rendelkezik különösebb énekhanggal, vagy a többieknél jobb tánctudással... de mégis ott van az a bájos arca, a kedves mosolya... olyan, hogyha hozzá rohannál, bármit elmernél mondani neki. Annyira bizalomkeltő.
            Ó, és a maknae, Lee Taemin. A csapat legaranyosabb tagja, a legkisfiúsabb arccal rendelkező... mégis, az elmúlt pár év alatt annyit változott. Szinte rá sem lehet ismerni. Mégis mikor lett az aranyos kis középiskolásból egy egyetemista félisten?
            Ahh... azt hiszed, elájulsz. Ez túl szép egyszerre. Hogy mind az ötűket, itt láthatod, együtt.

            Tapsolsz, énekeled a dalokat, egyhelyben még a koreográfiát is utánozod kicsit.
Az arcodról lehetetlen lenne most levakarni azt a fültől-fülig érő mosolyt. Ugyanilyen nehéz lenne elállítani a szemedből folyó könnyeket, és a torkodból feltörő sikolyokat.
Hangosan kiabálod be a fanchat szövegeket, és tombolsz a többiekkel. Ők is ugyanazt érzik, mint te.

            Végül a koncert feléhez érünk. Az ötfős csapat levánszorog a színpadról egy kis beszélgetés után, és az öltözőbe megy... vagyis, ezt gondolod. Fogalmad sincs róla, ilyenkor mit csinálnak.
            - Úristen!!! Mindjárt elájulok, Jonghyun rám mosolygott!! – sikítozza melletted egy lány, vadul csapkodva mindenfelé a kezeivel. A barátnői pedig csak elkezdik vele ezt a „nem is, mert rám” veszekedést.
            Elfordulsz, ez annyira nem érdekel téged. De most, hogy így eszedbe juttatták, van valami. Key, egyszer rád nézett, és elmosolyodott. Bár, ezt nyilván lapból csinálta, hiszen a színpadról nem látnak semmit a reflektoroktól! Vagy mégis? Ó, istenem, ki tudja?
Sosem voltál még színpadon... vagyis, amikor igen, az is csak az iskolai színpad volt, az pedig alig van 5x5 méteres... nem, hogy reflektorok legyenek felszerelve oda...

            De ez akkor sem hagy téged nyugodni. Bár... valószínűleg tényleg csak véletlen volt. Vagy nem... te sem tudod, melyik lenne a jobb, és miért. Egyáltalán miért lenne rossz, hogy igen? Vagy az, ha nem is? Hiszen tegnap annyi mosolyt kaptál tőle! Mosolyokat, amik csak neked szóltak! Személyesen, közvetlen közelről hallhattad felcsendülni Kim Kibum szívből jövő tipikus kacagását, ami annyiszor mosolygásra késztetett egy-egy műsor nézése közben. Annyiszor feldobta már egy szomorúbb napodat, ha láthattad őt nevetni.

            Szóval, mindegy. Rád mosolygott, vagy nem... te már kaptál ennél többet is. Jóval többet. Így nem is izgat téged továbbra ez a kérdés, csak várod, hogy folytatódjon ez a koncert.
            A koncert három „részre” van osztva. Az elején, amin már túl vagy, az, amikor együtt énekelik az új és a régi számaikat. Majd a második részben jönnek a saját, önálló számaik, saját koreográfiával, ezután pedig rögtön, alig pár másodperces szünet után, megint közösen szerepelnek majd a színpadon.

            Csak a sorrendet nem tudni, hogy fognak majd feljönni a színpadra.
Bár, mire ezen gondolkodni kezdenél újra egy instrumentál szólal meg a hangszórókból, majd Jonghyun alakja jelenik meg a színpadon, nem sokkal később pedig már a csodás, négy oktávnyi hangját is hallhatjuk. Olyan hangja van, mint egy angyalnak...

            Őt követte Onew aki egy lassú, érzelmes számot adott elő, a „To the beautiful you” című dorama –amiben Minho kapta a főszerepet- egyik betétdala.
Olyan, mintha egyenesen neki találták volna ki ezt. Meg kell hagyni, hiába a rengeteg keményebb stílusú szám, mint a Lucifer... hozzá ezek a dalok illenek a legjobban.
Nem hiába az a rengeteg opera darab, amire felkérik. A hangja szinte nemzeti kincs lesz lassan.

            Utána a színpadon Minho jelenik meg... a kis béka királyfi. Elképesztő showt ad elő.
A mély hangja, a rapp részei, és az egész koreográfiája egyszerűen annyira... szexi.
Még az ingét is szétgombolja... felfedve ezzel azokat a tökéletes kockákat... ó, melyik rajongó nem kapna itt helyben szívrohamot, agyvérzést, epilepsziás rohamot, egy ilyen test láttán? Legközelebb óvatosabban Choi Minho! Még a végén meghal valaki... Oké, ez persze téged nem annyira zavar, épp úgy sikítozol, és ugrálsz örömödben, mint mások. És nyújtózkodsz, hátha elkaphatod majd az ingét.

            És tádá! El is kaptad! Most nézd meg magad... a mögötted és melletted helyet foglaló lányok szét fognak téged tépni. Viszont te szorosan szorítod a ruhadarabot.
Ó, ezt biztosan sosem fogod kimosni, és egy olyan helyre teszed, ahol semmi baja nem lehet majd.

            Úgy látszik, Key utoljára jön majd fel a színpadra, mert Minhot a maknae követte.
Egy pörgősebb számmal, és nála inkább a koreográfia volt a lényeg, mint mindig.
Mindig is lenyűgözött téged, hogy hogy képes ilyen jól mozogni, olyan kiskora óta! Hiszen olyan korán került az SM kezei alá... és már akkor megvolt benne valami, valami sokkal több, mint másban.
            Amiért úgy vélték, megéri rá pazarolni a rengeteg pénzt, órát, fáradozást.
És most itt van ő. Hatalmas siker utat bejárva, már kitudja hányadik díjukat nyerték meg előző héten az MCount Down műsorában.
Bár, ő is egy határozott példakép lehet. Hiszen anno, neki csupán a táncolásra kellet ügyelnie, a hangját elhanyagolták, és most már egyre jobb és jobb. Úgy hallottad, hogy még egy opera szerepre való felkérést is kapott. Bár, ez egyelőre csak pletyka. Senki sem támasztotta ezt még alá.

            Mindannyian beszéltek valamennyit hozzánk, rajongókhoz. Leginkább csak olyan kérdéseket tettek fel, amire elég volt egy hangosat sikítani, mint „igen”.

Végül feljött ő is. Kim Kibum ott áll a színpad közepén, kezében egy mikrofonnal, sejtelmesen megvilágítva egy kék lámpa fényével. A haja így zöldes árnyalatot vett fel... de ő... ő még így is tökéletesen néz ki.
            Viszont, ő máshogy kezdi a szóló számát.
            - Sziasztok! – szól bele a mikrofonba, a lámpák pedig erősebb fényt vettek fel, hogy rendesen láthassátok őt, persze, rögtön hatalmas sikítás lett úrrá a tömegen, mint válasz. – Szeretnék ma egy kicsit közelebb kerülni hozzátok. Szeretnék valakit, felhívni ide... magam mellé. Benne vagytok? – kérdi, és a közönség felé tartja mikrofonját, ó, hát még szép, hogy akkora sikoltozás lepte be a stadiont, hogy még egy siket is meghallaná. – Akkor... – indul el a színpadon, egyenesen felétek... sőt... inkább egyenesen feléd. - ... te, megtisztelnél? – nyújtja ki feléd a kezét, fél térdre ereszkedve a színpadon. Mi? Hogy te? Pont te? Ó, Kim Kibum, ez megint csak „véletlen”, mint az a kósza, sokatmondó mosoly, igaz?
            De akkor és ott tudatosul benned. Ő mindvégig látott téged, mindvégig, mikor azt hitted téged néz, valóban téged nézett... és valóban, rád mosolygott.
            Ennél nagyon megtiszteltetést! A biasod... az ultimate, a favorit, a kedvenc, a szőke herceg... most fél térdre ereszkedette előtted, és feléd nyújtja a kezét.
De te mit teszel? Mit akarsz tenni? Nemet mondasz, és inkább átadod másnak a lehetőséget, hogy ő is boldog lehessen? Hiszen te úgyis találkozol vele még... elvileg. Bár, ezek szerint biztos nem felejtett el téged.
            Vagy igent mondasz? És mindenkinek megmutatod, hogy te úszol a boldogságban, hogy hozzád ér, neked énekel, neked mosolyod... rád. Neked. Csak neked.
Ez egy nehéz kérdés. Pedig, ha tegnap nem találkozol vele... most minden bizonnyal igent mondasz. De így.
            - Mi a válaszod? – emeli fel a szemöldökét reménykedve, majd elemeli a mikrofont a szájától, és suttog. – Örülök, hogy nem ütött el semmi idefele. – kacsint.
Remek, most minden lány, aki ezt hallotta, tuti, hogy ki fog csinálni téged. Kim Kibum, te felelőtlen, ostoo-... áh, hagyjuk. Tudom, hogy igent akarsz mondani. Csak nem mered.
            Szóval... mit válaszolsz, a te szőkehercegednek?