„Ugye
eljössz majd?”
A nappaliban ültem. Kezemben
tartva a koncert jegyet, ami Szöulból érkezett, egy levél kíséretében. Örülnöm
kéne neki, de valami zavart. Nem is tudom micsoda. Talán az, hogy sikerült
neki, ilyen rövid idő alatt ilyen magasra törnie, vagy, hogy ezzel még nagyobb
lett a távolság köztünk.
-Szóval..
elmész, ugye? – állt meg mellettem appa. – Biztos nagy buli lesz utána. De ne
felejtsd el, nem maradhatsz sokáig, és nem ihatsz alkoholt!
- Jah, persze… - mosolyodtam el halványan. – De nem hiszem, hogy el tudok menni.
- Miért nem? Nyár van, azt csinálsz, amit akarsz. Na jó, nem teljesen, de azért lazábbak a szabályok mint általában.
- Láttad a dátumot? Szeptember ötödike. Akkor már az iskolapadban fogok ülni, New York-ban.
- Két nap kihagyásba nem fogsz belehalni.
- Biztos, hogy ezt kéne mondania egy rendőrnek? – néztem fel rá, fültől-fülig érő mosollyal.
- Most tegyük félre a vicceket. – ült le mellém a fehér, bőr díványra. – Mi a baj? Normál esetben jobban kéne izgulnod, mint Ambernek. De most itt ülsz, mint egy depressziós, elvált feleség, akit átvert a férje. – tette át karját vállamon.
- Úgyis érzem magam… - sóhajtottam.
- Miért?
- Én csak… tudod. Nem hittem volna, hogy minden ilyen gyorsan történik majd. Egyik percben még együtt megyünk reggel a suli busszal, a következő pillanatban pedig már különböző kontinensen vagyunk. Az egész napos beszélgetésekből csupán heti e-mailek lettek.. vagy havik.
- Szóval úgy érzed, cserbenhagyott? – simogatta nyugtatóan jobb vállam.
- Valami olyasmi… de… most olyan önzőnek érzem magam emiatt.
- Tudod mit kéne tenned?
- Hm? – néztem bele a szinte már fekete szemekbe.
- Menj el Szöulba, bulizz egy nagyot, és mikor visszajössz, ne érdekeljen többé, hogy önző vagy-e vagy sem. Lépj túl rajta. Folytasd azt, amit itt abbahagytál New York-ban.
- Appa… - néztem rá komolyan.
- Igen?
- Mégis melyik szülő mond ilyeneket, a 16 éves lányának?
- A jó fejek. – borzolta össze, frissen feketére festett hajamat, majd felállt, és a konyhába ment.
- Jah, persze… - mosolyodtam el halványan. – De nem hiszem, hogy el tudok menni.
- Miért nem? Nyár van, azt csinálsz, amit akarsz. Na jó, nem teljesen, de azért lazábbak a szabályok mint általában.
- Láttad a dátumot? Szeptember ötödike. Akkor már az iskolapadban fogok ülni, New York-ban.
- Két nap kihagyásba nem fogsz belehalni.
- Biztos, hogy ezt kéne mondania egy rendőrnek? – néztem fel rá, fültől-fülig érő mosollyal.
- Most tegyük félre a vicceket. – ült le mellém a fehér, bőr díványra. – Mi a baj? Normál esetben jobban kéne izgulnod, mint Ambernek. De most itt ülsz, mint egy depressziós, elvált feleség, akit átvert a férje. – tette át karját vállamon.
- Úgyis érzem magam… - sóhajtottam.
- Miért?
- Én csak… tudod. Nem hittem volna, hogy minden ilyen gyorsan történik majd. Egyik percben még együtt megyünk reggel a suli busszal, a következő pillanatban pedig már különböző kontinensen vagyunk. Az egész napos beszélgetésekből csupán heti e-mailek lettek.. vagy havik.
- Szóval úgy érzed, cserbenhagyott? – simogatta nyugtatóan jobb vállam.
- Valami olyasmi… de… most olyan önzőnek érzem magam emiatt.
- Tudod mit kéne tenned?
- Hm? – néztem bele a szinte már fekete szemekbe.
- Menj el Szöulba, bulizz egy nagyot, és mikor visszajössz, ne érdekeljen többé, hogy önző vagy-e vagy sem. Lépj túl rajta. Folytasd azt, amit itt abbahagytál New York-ban.
- Appa… - néztem rá komolyan.
- Igen?
- Mégis melyik szülő mond ilyeneket, a 16 éves lányának?
- A jó fejek. – borzolta össze, frissen feketére festett hajamat, majd felállt, és a konyhába ment.
-Mindened meg van? – kérdezte omma,
mikor a kapuhoz értünk. – Telefon, töltő, bankkártya, jegyek, fényképezőgép… na
és térkép?
- Omma, szerintem elég sokat jártam már Szöulban ahhoz, hogy ne legyen szükségem térképre. Ez olyan, mintha Tokióba mennék, tudod.
- Persze, persze. Csak mindig kimegy a fejemből. Na, gyere ide! – tárta szét a karjait, amitől hosszú, hullámos barna haja a hátára hullott. Szó nélkül öleltem át, miközben ő újabb, és újabb jó tanácsokkal látott el. Az öleléshez appa is csatlakozott.
- A Szöuli járat 5 percen belül indul, kérjük, fáradjanak a kapukhoz a becsekkolás befejezéséhez. - szólt az ismerős hang.
- Mennem kell. – toltam el magamtól a szüleimet. – Ne aggódjatok, tudok vigyázni magamra.
- Majd írj, ha megérkeztél. – húzta meg hosszú copfomat appa.
- Persze. Szeretlek titeket. – adtam puszit mindkettejüknek, majd átléptem a kapun.
- Omma, szerintem elég sokat jártam már Szöulban ahhoz, hogy ne legyen szükségem térképre. Ez olyan, mintha Tokióba mennék, tudod.
- Persze, persze. Csak mindig kimegy a fejemből. Na, gyere ide! – tárta szét a karjait, amitől hosszú, hullámos barna haja a hátára hullott. Szó nélkül öleltem át, miközben ő újabb, és újabb jó tanácsokkal látott el. Az öleléshez appa is csatlakozott.
- A Szöuli járat 5 percen belül indul, kérjük, fáradjanak a kapukhoz a becsekkolás befejezéséhez. - szólt az ismerős hang.
- Mennem kell. – toltam el magamtól a szüleimet. – Ne aggódjatok, tudok vigyázni magamra.
- Majd írj, ha megérkeztél. – húzta meg hosszú copfomat appa.
- Persze. Szeretlek titeket. – adtam puszit mindkettejüknek, majd átléptem a kapun.
A repülőút
gyorsan telt, túl gyorsan. Viszont nem unatkoztam, mivel imádtam az ablakon át
nézelődni. Mindegy, hogy felhő, óceán, vagy város felett repültünk, érdeklődve
nézegettem. Mindig is szerettem repülni. Ám, ez véget ért egyetlen mondattal.
- Dél-Korea, Szöul. A helyi idő 15 óra 36 perc. A hőmérséklet 26°C. Kérem, kapcsolják be öveiket, hamarosan leszállunk a Szöul AB reptéren. Köszönjük, hogy velünk utaztak. –mondta be a pilóta.
Fél órával később, már a csomagjaimat magam után húzva kerestem Sou Yae ajummat.
Hihetetlen, hogy rikító piros a haja, és mégsem tudom megtalálni. Mondjuk, egy párezer fős tömegben ez elég nehéz feladat.
- Soo Yeon! – kiáltotta nevemet egy női hang, a hátam mögül, majd ismerős kezek öleltek át. – Megvagy! Mér azt hittem, sosem talállak meg!
- Ajumma! – fordultam vele szembe, fültől-fülig érő mosollyal és átöleltem.
- A-a… ajumma?! – tolt el magától. – Már mondtam, hogy ne hívj így! Még csak 32 éves vagyok!
- Tudom. – pimaszkodtam. – De.. Te jóég! Az ott egy ősz hajszál? – érintettem meg piros haját.
- Marha vicces vagy! Na, majd megmondalak a bátyámnak, aztán lesz ne mulass. – csípett arcomba.
- Nem vágod a fejemhez, hogy „Te kis csirkefogó!”? Az idősnők általában ilyeneket mondanak.
- Aish! Téged aztán nehéz megnevelni igaz?
- Nem értem miről beszélsz. –pislogtam rá hatalmasra nyitott szemekkel. – Szóval, indulhatunk, unni?
- Yes, honey~ ♡ - ragadta meg bőröndömet, majd megindult a kijárat felé. Mindig ilyen édesen, és kenyérre kenhetően viselkedik, ha unninak szólítom. Pedig én úgy imádom az ajummat!
Ilyen jó hangulatban telt az utunk a családi házhoz is, ahol két unokatestvérem, unni és a férje él. Meg persze Dango. Dango egy öt éves Golden retriever, akivel imádok játszani minden alkalommal, amikor ide látogatunk. Mikor kiszálltunk az autóból, Bon Wa ahjussi tűnt fel a bejárati ajtóban, majd az autóhoz jött.
- Istenhozott, Soony~ - adott egy puszit arcomra. – Rég jártál erre. Tudod, jöhetnétek gyakrabban is.
- Majd szólok apunak, hogy ahjussinak hiányzunk. – mentem a csomagtartóhoz.
- A- ahjussi? 34 éves vagyok! - játszotta az „iszonyat dühös vagyok” figuráját, akárcsak unni fél órával ezelőtt.
- Nyugi, oppa. Még a végén szívrohamot kapsz. – vettem ki a bőröndömet, majd mikor elhaladtam mellette megpaskoltam –vagy legalábbis próbáltam – a nálam több mint egy fejjel magasabban lévő vállat. Pedig nem voltam túl alacsony, a magam 167 centiméterével, ő volt átlagon felül magas a 190 valamennyi centiméterével.
- Nyugi, oppa~ - ismételte nénikém férjéhez bújva. Hiába voltak 10 éve házasok, még mindig úgy turbékolnak, mint a tinédzser párok.
A házban két kanapén ugráló nyolc éves fogadott, akik rögtön abbahagyták a játékot, amint megláttak. Majd hozzám rohantak.
- Noona! – kiáltották egyszerre az ikrek.
- Hello, Eunji – néztem a fiatalabbra- és Jung Su. – guggoltam le, majd magamhoz öleltem a két fekete hajú kisfiút. – Úgy hiányoztatok!
- Te is, noona! – adott egy puszit Eunji.
- Nézd meg, mondom én! Költözzön ide, és lehetne a bébiszitterünk! – jelent meg az ajtóban a divatszemüveges, tépett, rövid hajú oppa. Akárhányszor látom, sosem hiszem el, hogy valóban harmincnégy lenne. Inkább tippelném huszonötnek. Rendszeresen jár edzeni, divatosan öltözködik, és hatalmas VIP volt. Minden BigBang koncerten az elsősorban csápolt, és mindent tudott a banda tagokról. De tényleg mindent. Amikor szóba került kedvenc együttese, vagy a Kpop, tini lányokat megszégyenítően tudott mesélni, és csak mesélni, és emellett mesélni.
Volt, hogy két órán keresztül azt ecsetelte, milyen volt kezet fogni a csapat leaderével, G-Dragonnal.
De unni sem volt semmi, mármint ha azt nézzük, hogy harminckét éves, túl van egy ikerterhességen, és huszonéveseket porba alázóan karcsú volt. Azaz igazi homokóra alak, és emellett S vonala volt. A haja az aktuális trend szerint volt vágva és festve, emellett, mint stylist természetesen tökéletes volt az öltözködése is. Ahh, bárcsak én is így néznék majd ki ennyi idősen!
- A vendégszoba az enyém, igaz? – álltam fel, és fordultam szembe velük. – Megyek, lefürdök, aztán főzök nektek valamit, oké? – fogtam meg a bőröndöm.
- Nem kell segítened. Ma úgyis Amberrel vacsorázol, nem? – kérdezte Piroska.
- Mi? Ömm.. nem, ma nem. Csak a holnapi koncerten találkozunk.
- Végre találkozhattok, másfél éve először! Akkor mégis miért…
- Azt hiszem, ma próbára kell mennie. Nem szeretném meg zavarni vagy ilyesmi. – mentem fel az emeletre gyorsan, mielőtt megint kérdezhetne tőlem valamit.
Ami azt illeti, Amber azt sem tudja, hogy itt vagyok, vagy, hogy egyáltalán elmegyek a holnapi koncertre.
Beléptem a vendégszobába. A csomagom a falnak állítottam, én pedig lehuppantam az ágyra, és elővettem a telefonomat farmerzsebemből, majd megírtam az SMS-t ommanak, hogy ne aggódjanak.
„Omma! Appa! Megjöttem! Tudtátok, hogy ajummanak (kekeke) olyan a haja, mint egy paradicsom? o.o
Egyébként, ha ahjussi szívrohamot kap, az nem miattam volt, oké? ><
Dongsaengek olyan aranyosak! ^-^ Lehet, itt maradok bébiszitternek! :3
Puszi, és ne aggódjatok értem egy percet se!! :* „
Küldtem el az üzenetet, majd fogtam a számomra kikészített törölközőt, és a személyes fürdőmbe mentem. Majdnem minden szobának saját mosdója volt, ebben az emeletes luxus házban. Hatalmas, amerikai konyha, ami egybe nyílik a nappalival, onnan pedig lépcső vezet az emeletre ahol öt szoba található, három fürdővel, és persze, egy hatalmas folyosóval, benne egy kisebb nappalival, ahonnan erkély nyílik. Ez a ház hatalmas volt, és gyönyörű. Mindenhol egyszerű, letisztult, barna árnyalatok voltak, kivéve a gyerekszobákban. Annyira otthonos, és stílusos volt… bár, nem meglepő. Ajummatól pont ilyen lakást várok el, különben nem is ő lenne.
- Dél-Korea, Szöul. A helyi idő 15 óra 36 perc. A hőmérséklet 26°C. Kérem, kapcsolják be öveiket, hamarosan leszállunk a Szöul AB reptéren. Köszönjük, hogy velünk utaztak. –mondta be a pilóta.
Fél órával később, már a csomagjaimat magam után húzva kerestem Sou Yae ajummat.
Hihetetlen, hogy rikító piros a haja, és mégsem tudom megtalálni. Mondjuk, egy párezer fős tömegben ez elég nehéz feladat.
- Soo Yeon! – kiáltotta nevemet egy női hang, a hátam mögül, majd ismerős kezek öleltek át. – Megvagy! Mér azt hittem, sosem talállak meg!
- Ajumma! – fordultam vele szembe, fültől-fülig érő mosollyal és átöleltem.
- A-a… ajumma?! – tolt el magától. – Már mondtam, hogy ne hívj így! Még csak 32 éves vagyok!
- Tudom. – pimaszkodtam. – De.. Te jóég! Az ott egy ősz hajszál? – érintettem meg piros haját.
- Marha vicces vagy! Na, majd megmondalak a bátyámnak, aztán lesz ne mulass. – csípett arcomba.
- Nem vágod a fejemhez, hogy „Te kis csirkefogó!”? Az idősnők általában ilyeneket mondanak.
- Aish! Téged aztán nehéz megnevelni igaz?
- Nem értem miről beszélsz. –pislogtam rá hatalmasra nyitott szemekkel. – Szóval, indulhatunk, unni?
- Yes, honey~ ♡ - ragadta meg bőröndömet, majd megindult a kijárat felé. Mindig ilyen édesen, és kenyérre kenhetően viselkedik, ha unninak szólítom. Pedig én úgy imádom az ajummat!
Ilyen jó hangulatban telt az utunk a családi házhoz is, ahol két unokatestvérem, unni és a férje él. Meg persze Dango. Dango egy öt éves Golden retriever, akivel imádok játszani minden alkalommal, amikor ide látogatunk. Mikor kiszálltunk az autóból, Bon Wa ahjussi tűnt fel a bejárati ajtóban, majd az autóhoz jött.
- Istenhozott, Soony~ - adott egy puszit arcomra. – Rég jártál erre. Tudod, jöhetnétek gyakrabban is.
- Majd szólok apunak, hogy ahjussinak hiányzunk. – mentem a csomagtartóhoz.
- A- ahjussi? 34 éves vagyok! - játszotta az „iszonyat dühös vagyok” figuráját, akárcsak unni fél órával ezelőtt.
- Nyugi, oppa. Még a végén szívrohamot kapsz. – vettem ki a bőröndömet, majd mikor elhaladtam mellette megpaskoltam –vagy legalábbis próbáltam – a nálam több mint egy fejjel magasabban lévő vállat. Pedig nem voltam túl alacsony, a magam 167 centiméterével, ő volt átlagon felül magas a 190 valamennyi centiméterével.
- Nyugi, oppa~ - ismételte nénikém férjéhez bújva. Hiába voltak 10 éve házasok, még mindig úgy turbékolnak, mint a tinédzser párok.
A házban két kanapén ugráló nyolc éves fogadott, akik rögtön abbahagyták a játékot, amint megláttak. Majd hozzám rohantak.
- Noona! – kiáltották egyszerre az ikrek.
- Hello, Eunji – néztem a fiatalabbra- és Jung Su. – guggoltam le, majd magamhoz öleltem a két fekete hajú kisfiút. – Úgy hiányoztatok!
- Te is, noona! – adott egy puszit Eunji.
- Nézd meg, mondom én! Költözzön ide, és lehetne a bébiszitterünk! – jelent meg az ajtóban a divatszemüveges, tépett, rövid hajú oppa. Akárhányszor látom, sosem hiszem el, hogy valóban harmincnégy lenne. Inkább tippelném huszonötnek. Rendszeresen jár edzeni, divatosan öltözködik, és hatalmas VIP volt. Minden BigBang koncerten az elsősorban csápolt, és mindent tudott a banda tagokról. De tényleg mindent. Amikor szóba került kedvenc együttese, vagy a Kpop, tini lányokat megszégyenítően tudott mesélni, és csak mesélni, és emellett mesélni.
Volt, hogy két órán keresztül azt ecsetelte, milyen volt kezet fogni a csapat leaderével, G-Dragonnal.
De unni sem volt semmi, mármint ha azt nézzük, hogy harminckét éves, túl van egy ikerterhességen, és huszonéveseket porba alázóan karcsú volt. Azaz igazi homokóra alak, és emellett S vonala volt. A haja az aktuális trend szerint volt vágva és festve, emellett, mint stylist természetesen tökéletes volt az öltözködése is. Ahh, bárcsak én is így néznék majd ki ennyi idősen!
- A vendégszoba az enyém, igaz? – álltam fel, és fordultam szembe velük. – Megyek, lefürdök, aztán főzök nektek valamit, oké? – fogtam meg a bőröndöm.
- Nem kell segítened. Ma úgyis Amberrel vacsorázol, nem? – kérdezte Piroska.
- Mi? Ömm.. nem, ma nem. Csak a holnapi koncerten találkozunk.
- Végre találkozhattok, másfél éve először! Akkor mégis miért…
- Azt hiszem, ma próbára kell mennie. Nem szeretném meg zavarni vagy ilyesmi. – mentem fel az emeletre gyorsan, mielőtt megint kérdezhetne tőlem valamit.
Ami azt illeti, Amber azt sem tudja, hogy itt vagyok, vagy, hogy egyáltalán elmegyek a holnapi koncertre.
Beléptem a vendégszobába. A csomagom a falnak állítottam, én pedig lehuppantam az ágyra, és elővettem a telefonomat farmerzsebemből, majd megírtam az SMS-t ommanak, hogy ne aggódjanak.
„Omma! Appa! Megjöttem! Tudtátok, hogy ajummanak (kekeke) olyan a haja, mint egy paradicsom? o.o
Egyébként, ha ahjussi szívrohamot kap, az nem miattam volt, oké? ><
Dongsaengek olyan aranyosak! ^-^ Lehet, itt maradok bébiszitternek! :3
Puszi, és ne aggódjatok értem egy percet se!! :* „
Küldtem el az üzenetet, majd fogtam a számomra kikészített törölközőt, és a személyes fürdőmbe mentem. Majdnem minden szobának saját mosdója volt, ebben az emeletes luxus házban. Hatalmas, amerikai konyha, ami egybe nyílik a nappalival, onnan pedig lépcső vezet az emeletre ahol öt szoba található, három fürdővel, és persze, egy hatalmas folyosóval, benne egy kisebb nappalival, ahonnan erkély nyílik. Ez a ház hatalmas volt, és gyönyörű. Mindenhol egyszerű, letisztult, barna árnyalatok voltak, kivéve a gyerekszobákban. Annyira otthonos, és stílusos volt… bár, nem meglepő. Ajummatól pont ilyen lakást várok el, különben nem is ő lenne.
A forró, pihentető zuhany után
felvettem egy fehér atlétát, és egy szürke, újfajta mackónadrágot, és lementem
a konyhába.
- Áh, jó, hogy jössz, Soony! Az asszony épp fel akart küldeni, hogy megkérdezzem: mit kérsz a kimbap-ba? Van uborka, spenót, háromféle hal, répa, tojás. Meg még valami nagyon egészséges cucc, de annak szörnyű íze van! – öltötte ki nyelvét, mint aki épp most nyalt bele abba a… valamibe.
- Ötöt kérek, és csak zöldségeket.– feleltem.
- Na, azt már nem! Ha ennél is vékonyabb leszel, el fogsz tűnni! Neked húsra van szükséged! Szóval, mit kérsz bele?
- Zöldségeket és… tofut? – néztem fel rá.
- Oké. – kacsintott, majd visszament a konyhába. – Soony kér.. öö… tízhalasat és egy zöldségeset! A halasba csak halat tegyél, de mindháromból! - adta le a „rendelést”.
- Yah! – kiáltottam fel.
- Áh, jó, hogy jössz, Soony! Az asszony épp fel akart küldeni, hogy megkérdezzem: mit kérsz a kimbap-ba? Van uborka, spenót, háromféle hal, répa, tojás. Meg még valami nagyon egészséges cucc, de annak szörnyű íze van! – öltötte ki nyelvét, mint aki épp most nyalt bele abba a… valamibe.
- Ötöt kérek, és csak zöldségeket.– feleltem.
- Na, azt már nem! Ha ennél is vékonyabb leszel, el fogsz tűnni! Neked húsra van szükséged! Szóval, mit kérsz bele?
- Zöldségeket és… tofut? – néztem fel rá.
- Oké. – kacsintott, majd visszament a konyhába. – Soony kér.. öö… tízhalasat és egy zöldségeset! A halasba csak halat tegyél, de mindháromból! - adta le a „rendelést”.
- Yah! – kiáltottam fel.
A vacsora jó hangulatban telt,
mint mindig ebben a házban. Oppa folyton bohóckodott, unni pedig csak adta neki
a magas labdákat, amiket ő könnyedén leütött. Az ikrek evőversenyt rendeztek,
amit Jung Su nyert meg, ezzel kiérdemelve, hogy ma este ő választja ki, mivel
játsszanak.
Miután befejeztük az étkezést, segítettem elmosogatni Sou Yae-nak, majd jó éjszakát kívántam, és felmentem a szobámba, hogy aludjak. De ez lehetetlen volt. Másfél év után, most egy városban vagyok Amberrel, csak pár kilométer választ el… és holnap találkozni fogunk.
De, mit mondjak? Először gratuláljak, vagy csak kezdjek el beszélgetni vele? A koncert előtt vagy után? Vajon tudja, hogy itt vagyok? Vagy esetleg, el is felejtette, hogy meghívott? Hiszen annyi dolga van mostanában. Minden megkésett e-mailjében bocsánatot kért, amiért nem tudott időben választ írni, mivel el voltak foglalva a próbákkal.
„Now everybody says:
LA LA ireoke chA, chA chA ro AH! „ - szólalt meg a telefonom, jelezve, hogy üzenetem érkezett.
Fáradtan nyúltam a telefonomért, majd feloldottam a képernyőt, és elolvastam az üzenetet.
A küldő pedig eléggé meglepett.
Feladó: Ms. Liu :3
Miután befejeztük az étkezést, segítettem elmosogatni Sou Yae-nak, majd jó éjszakát kívántam, és felmentem a szobámba, hogy aludjak. De ez lehetetlen volt. Másfél év után, most egy városban vagyok Amberrel, csak pár kilométer választ el… és holnap találkozni fogunk.
De, mit mondjak? Először gratuláljak, vagy csak kezdjek el beszélgetni vele? A koncert előtt vagy után? Vajon tudja, hogy itt vagyok? Vagy esetleg, el is felejtette, hogy meghívott? Hiszen annyi dolga van mostanában. Minden megkésett e-mailjében bocsánatot kért, amiért nem tudott időben választ írni, mivel el voltak foglalva a próbákkal.
„Now everybody says:
LA LA ireoke chA, chA chA ro AH! „ - szólalt meg a telefonom, jelezve, hogy üzenetem érkezett.
Fáradtan nyúltam a telefonomért, majd feloldottam a képernyőt, és elolvastam az üzenetet.
A küldő pedig eléggé meglepett.
Feladó: Ms. Liu :3
„Hellooo~
♡
Zoey, ugye eljössz holnap? Ｔ∇Ｔ Nagyon szeretném, ha itt lennél az első fellépésemen!
Aigooo! Nagyon izgulok! >-<’’ Remélem ,nem rontok el semmit… :cc
Ígérd meg, hogy holnap találkozunk, és akkor nem ronthatok el semmit! ^-^
Sweet dreams, honey <3 „
Zoey, ugye eljössz holnap? Ｔ∇Ｔ Nagyon szeretném, ha itt lennél az első fellépésemen!
Aigooo! Nagyon izgulok! >-<’’ Remélem ,nem rontok el semmit… :cc
Ígérd meg, hogy holnap találkozunk, és akkor nem ronthatok el semmit! ^-^
Sweet dreams, honey <3 „
Egy percen keresztül csak
nagyokat pislogva meredtem a telefonom képernyőjére, majd kicsit gondolkodtam,
írjak-e választ, vagy tényleg teljes meglepetés legyek holnap… de inkább
megírtam.
„Menj aludni, idióta! Mégis milyen kezdés lenne, ha elalszol a színpadon?
Jah, és felvilágosítalak, hogy a karikás szemek sem túlmenők… szóval, most menj aludni.
Miattam meg ne aggódj, nem vagyok kőbunkó, hogy kihagyjam a debütálásod!
Mégis, hogy mertél kételkedni bennem? Ezért tuti kapsz egy nyakast holnap!
Aigo, szörnyű vagy.
Jó éjszakát, Idol-ah. ~ „ – írtam meg, majd most már sokkal nyugodtabban vetődtem vissza az ágyamba, hogy aludjak.
„Menj aludni, idióta! Mégis milyen kezdés lenne, ha elalszol a színpadon?
Jah, és felvilágosítalak, hogy a karikás szemek sem túlmenők… szóval, most menj aludni.
Miattam meg ne aggódj, nem vagyok kőbunkó, hogy kihagyjam a debütálásod!
Mégis, hogy mertél kételkedni bennem? Ezért tuti kapsz egy nyakast holnap!
Aigo, szörnyű vagy.
Jó éjszakát, Idol-ah. ~ „ – írtam meg, majd most már sokkal nyugodtabban vetődtem vissza az ágyamba, hogy aludjak.
Mikor már majdnem sikerült álomországba utaznom, újra
rezegni kezdett a telefonom.
- Aish! Ki az? – kaptam fel dühösen, majd hunyorítva, a telefonom erős fényétől, megnyitottam az újabb üzenetet.
„ Köszönööööm! Szeretleeeeek!! ~ ♡
Majd írj, ha megérkeztél a helyszínre! Kimegyek hozzád!” – írta vissza.
Istenem, sosem fogok aludni, ha most levelezni kezdek vele… de mégis visszaírtam.
„Nincs azaz isten! Utána agyon taposnak a rajongóid, amiért beszéltél velem… majd utána beszélgetünk.
És most már menj aludni!” – küldtem el a választ, majd visszatettem a telefonom a tört fehér éjjeliszekrényre, és újból magamra húztam a takarót.
- Aish! Ki az? – kaptam fel dühösen, majd hunyorítva, a telefonom erős fényétől, megnyitottam az újabb üzenetet.
„ Köszönööööm! Szeretleeeeek!! ~ ♡
Majd írj, ha megérkeztél a helyszínre! Kimegyek hozzád!” – írta vissza.
Istenem, sosem fogok aludni, ha most levelezni kezdek vele… de mégis visszaírtam.
„Nincs azaz isten! Utána agyon taposnak a rajongóid, amiért beszéltél velem… majd utána beszélgetünk.
És most már menj aludni!” – küldtem el a választ, majd visszatettem a telefonom a tört fehér éjjeliszekrényre, és újból magamra húztam a takarót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése