Renascene 1. rész - A régmúlt történelem

1500. május 25. Csoszon Dinasztia, Dél-Korea, Szöul

            A távolban lévő falut hatalmas lángok emésztették, s vadul kopogó cipők hangja hallatszott, fület tépő sikítással társulva. A nemrégiben még derült, kék eget most vörös és korom színével játszó szimfóniák tarkítják, melynek dallama emberek menekülése, gyermekek sírása.

            -Uram! – húzta be a fiatal fiú előtt a hatalmas ablaknak vérvörös függönyét a nevelő.
            - Mi történik? – kérdezte őt, feltekintve mélybarna szemeibe.
            - A felkelők újra fosztogatnak. Visszatértek, és távollétük alatt újabb embereket toboroztak soraikba. Kérem, ne aggódjon, a maga apja bizto-...
            - Nem aggódom. Inkább melegítsen nekem fürdőt – mondta.
            - Igenis, uram – hajolt meg mélyen a nő. – Ha megbocsát – biccentett, majd elhagyta a helyiséget.

            Az apró, hollóhajú fiú az íróasztalához lépett, majd tollát tintába mártotta, és mint minden esetkor, most is egy levelet írt, ám, mikor tollát írásra emelte ablakán ismerős kopogtatás hallatszott. Egy galamb, az, mely ablakának széles párkányán áll, lábára kötve a szorosan tekert levél, lógva rajta ismerősebbnél ismerős pecsét.

            Ablakot nyit, a fehér madár pedig beszabadul, s mint őrült rebegi körbe szobáját, hótiszta tollakat hullatva annak padlójára, majd megállapodik az úrnak asztalán.

            -Ki küldé e levet? – bontja le annak érdes lábáról, s, lassan kibontja azt, friss, tegnap éleztetett késével.

            „Tiszteletemet tanúsítom ön előtt, felségesek ura, Kim KiBum. Allásan, s méltatlanul, kérem olvassa el levelemet.

Elmúlt napjaimban nem más járt fejemben, mint Ön, melykor csatamezőkön harcol, távoli jövőnkben, mely hamarosan megkezdül. S, ekkor ön sötét lován vágtatva át alföldön, hegyek tetején, harcolva igazságért. Maga lesz az, ki minket, s a népet vezeti majd, s felszabadítja azt rabsága alól. Kérem önt, fontolóra vegye én kérésemet, és tegye arra való válaszát eme borítékba, és madarammal küldesse azt vissza.

            Nagylelkű e ön, nem hát? Kérem legyen feje, mi társaságunknak, megjelenvén az úr ezerötszázadik nyarának első hajnalán, sötét kastélyunk eldugott részében.

Ha teljesíted kérésem, azzal elnyered mindünk legőszintébb nagyrabecsülését. Kísérjen jószerencse utadon.

Lee Jinki”

            Az ifjú úr nem kedveli, mikor jó barátai eféle stílusban írnak neki levelet, távolságtartóan, mint egy királynak, de szüleik ezt követelik meg, hogy tartsák meg az etikettet. Így ő is efféle stílusban válaszolt, majd ahogy azt jó barátja kérte, annak galambjával visszaküldte azt.

            Ő, s még négy barátja is, kik szintén nemesi származásúak, gyakran találkozták, ám ez tiltva volt, hiszen teendőjük bőven akadt, nem volt túl sok alkalmuk erre, így titkon, esték, és hajnalok alatt találkoztak egy, a város túl oldalán épült vadászkastély alsó, pinceszintjén beszélgettek, ők öten.

            Ők pedig mind egy azon társadalmi réteghez tartoztak. Nemesek voltak, kékvérűek, apjaik pedig neves parancsnokok, és tisztek.
Így ismerkedtek ők meg, egy-két találkozó alkalmával, és kötöttek szoros barátságot.

            Gondolat menetét egy, a vastag faajtón való kopogás törte meg.
            - Tessék – mondta, majd a következő pillanatban a nevelője nyitott be.
            - Uram, a fürdője készen van, a ruháit pedig előkészítettem – hajolt meg.
            - Köszönöm – mosolyodott el, majd a hosszú folyosón át, eljutott a hatalmas fürdőig, melyet belengett a pára, melyből érződött az édes, tisztító fürdősó.

            A fiú elhelyezkedett benne, majd lehunyta pilláit.

Édesapja most ádáz csatát vív a felkelőkkel, életét kockáztatva, barátai pedig biztosan aggódnak saját szülejükért.
            De ő ezt nem teszi. Ő bízik apjában, és annak győzelmében. Ezért tud oly nyugodt maradni most is, pedig még ő maga sem tudja annak kimenetelét, mely a faluban történik most, oly messze.

            A pára, vagy az úrfi fáradtsága volt e ami jobban dominált, nem tudom, de őt lassan elnyomta az álom, nyakig merülve a forró vízben.

Napjainkban, Dél-Korea, Szöul

            -Kibum! – kopogott édesanyja a fürdő ajtaján. – Kész a reggeli! Kész vagy már?
            - Ja, igen anya! – riadt fel, és rögtön felállt, gyorsan arcába fröcskölte a mostanra már kissé kihűlt vizet, ezzel felébresztve magát. Mégis... mi volt ez az álom? – Ööö... mennyi az idő? – nyúlt a törülköző után, kitápászkodva a kádból.
            - Még van fél órád elindulni, ne aggódj! Na, ha kész vagy, gyere le! – majd már csak az öreg lépcső nyikorgása hallatszott, ahogy anyja lesétált a konyhába.

            A sötét hajú tinédzser nagyot sóhajtott, majd alaposan megtörülközött, és hajat szárított.
Lassan magára kapta a mai ruha összeállítását, melyet gondosan válogatott ki ruhatárából, és a konyha felé vette az irányt.

            -Jó reggelt, nagy hadvezér! – hajolt meg előtte bohókásan nagymamája. Ő pedig csak homlokát ráncolta.
            - Hogy, mi? – foglalt helyet a szokásos helyén a hosszú tölgyfa asztalnál.
            - Este az HBO-n valami dokumentumfilmet adtak a középkori Koreáról! – ült le vele szembe az idős hölgy.
            - Ahaaaa... és, miért vagyok nagy hadvezér?
            - Szó volt benne egy Kim Kibum nevű nemesi fiúról... vagyis, először csak az apjáról – kezdett bele nagymamája, akinek szokása volt, mindig elmondani mindent, arról a sorozatról, filmről, vagy újságról, amit látott, így volt ez a dokumentumfilmmel is. – Képzeld, az apja életét vesztette egy összetűzésben, mikor a felkelőkkel harcol, ezerötszáz... ööö... tavasszal volt. Aztán a fiú amikor már éppen nyár volt, hajnalban, pár katonának a fiával megalapított valami szövetséget... és mindezt tizenkét évesen! A legfiatalabb tízéves volt! El tudod ezt képzelni?

            Hogy... mi? Kim Kibum... csata... felkelők... az apja halála... nemesi származás... hajnali találkozás... négy barát... szövetség... de hát, ő is pont erről álmodott! Pedig soha nem érdekelte a történelem... sosem nézett ilyen filmeket, a tananyagra sem figyelt soha igazán... így lehetetlen, hogy ilyesmik miatt álmodott volna ilyesmi!

            Ez mégis... mit jelenthet?