Give me Love 4. rész - A sakk tábla

            -Ó, hogy azt a békaképűjóédes... komolyan? Itt? Most? Annyira... ahh, kész, feladom! – borult ki Kibum. – Ide jövök, tök vidáman, még épp, hogy nem húzok magam után szivárványt, leülök, annyit mondasz, hogy „nem” és máris tiszta depi vagyok! De tudod mit? Nem, most nem fogsz letörni. Tudom, mire van szükséged! Csajokra! – bólogatott magának, majd megragadta barátja karját, és kivonszolta a földszinti lakásból.
            - Csajok? Nem leszek hetero, csak mert dobott egy pasi! – próbálta kiszabadítani magát Key erős szorításából, de nem tudta. Vajon azért-e mert a szőke manapság jobb kondícióban van, vagy azért, mert ő maga van a padlón... nem, határozottan a második. Még, hogy a kecses, nőies vonásokkal megáldott Kibum legyen nála jobb kondiban... na persze.
            - Öregem, neked most csakis csajokra van szükséged. Majd ők megoldják. – Ültette be őt autójába, majd ő maga is beült a sofőrülésre.

            -Mik vagyunk mi? Pszichológusok? Minden nap jön hozzánk valaki...  – dőlt hátra a hiszti után a szőkeség.
            - Csajok? Most komolyan elhoztál hozzájuk? – nézett Kibumra Minho.
            - Hé, csajok vagyunk! – vágta rá a másik, nála két fejjel –ha nem hárommal – alacsonyabb nő.
            - Leszbik vagytok, egy négy éves gyerekkel, nálam kiestetek a „csaj” kategóriából – mondta pimaszul Minho, szócsatába invitálva a másikat, mire Key az asztal alatt erősen lábába rúgott, erre pedig a másik felszisszent.
            - Szerintem ne köss beléjük – súgta neki oda, szinte észrevétlenül.
            - Nem vagyok kíváncsi a siralmaidra – mondta meg neki keményen Victoria, mindenki elkerekedett szemekkel tekintett fel rá, Minho kivételével, aki továbbra is lábát masszírozva nézte a padlót, persze, erre ő is felfigyelt. – Nem érdekel az önsajnáltatásod, ami már lassan felemészt, és minden teremtménynél szánalmasabbá tesz téged, Minho – folytatta a szőkeség. – Vagy találsz most már más témát is a depressziódon kívül, vagy távozol azon az ajtón, mindenesetre, én most megyek, mert a lányomat meg kell fürdetnem, a többi a ti dolgotok – monda, majd felállt, és távozott a nappaliból, felsétálva az emeletre, ahol kislánya már a fürdőszobában várt rá, felvéve szeretett anyukája köntösét, a tükör előtt eljátszva a felnőtt nőt.
            - Szóval, akkor most fürdünk, vagy divatbemutatósat játszunk? – kacagta el magát, nézve, ahogy lánya megfordul és párjáéhoz hasonlító ezer wattos mosoly terül szét gödröcskés arcán.
            - Omma-ni! Képzeld, ha így csinálok, olyan vagyok, mint Omma! – kezdett el dívásan lépkedni a fürdőszoba márvány padlóján, ahol néha el-elbicsaklott bokája, de Omma-nije hatalmas boldogsággal nézett végig felnőttesen viselkedő négy éves kis lányán.
            - Nagyon szééép~! – tapsolta meg, majd kinyújtotta az apró csöppség felé karjait, aki örömmel bújt édesanyja biztonságot nyújtó gyöngéd karjai közé, amik közt mindig melegségre és szeretetre talált. – És most, fogmosás!
            - Neeeeeeeem! – sikított fel, majd megpróbált kiszabadulni a karok közül, ám sikertelenül.

~

            -Ne is törődjetek vele, Victoriának csak hosszú napja volt és- - kezdett magyarázkodni párja, míg félbe nem szakították.
            - Igaza van... – szólalt meg Minho, mit sem törődve, hogy a fiatal anya még nem fejezte be mondanivalóját. – Folyton csak sajnáltatom magam, és tőletek várom a megoldást... Sajnálom, és most, ha megbocsátotok. – Állt fel, majd az ajtó felé fordult, melyet Luna megpróbált megakadályozni, viszont Kibum visszarántotta őt a kanapéra, megrázva fejét.

            - Hagyd.
            - De Kibum! Nekünk segítenünk ke-
            - Nem kell. Most már nem – rázta meg fejét tagadóan, ahogy büszkeségtől csillogó szemekkel nézett az ajtóra, ahol barátja pillanatokkal ezelőtt eltűnt. – Láttad azt az elszántságot, és határozottságot a szemében?
            - Igen, de...
            - Talpra fog állni, most már egész biztosan, és nélkülünk is, pontot fog tenni az ügy végére.
            - Na, sikerült? – Nézett le derült arccal, és habos fejtetővel, arccal, és tenyérrel a szőke anyuka az emeleti folyosóról az éppen beszélgető párosra.
            - Teljes mértékben, köszi, Vic – mosolyodott el Kibum.
            - Szívesen, de nem akarom mindig én játszani a rossz zsarut, annyira nem én vagyok – rázta meg fejét fintorogva.
            - Mi? Hogy?... MI?! Az egészet csak megjátszottad? És te is? – mutatott házastársára az alacsony termetű nő, akik egyöntetűen bólintott.
            - Azt ne mond, hogy elhitted – nézett rá komolyan párja.
            - Mi? Hogy én... öö... dehogy, nem, nem, tényleg nem – nevetett erőltetetten.
            - Tényleg ennyire bunkónak hittél?! – képedt el.
            - Nem, dehogyis, csak...!
            - Chhh... ma te takarítod ki a bilit – tűnt el a fürdőszoba habos tengerében Victoria a folyosóról.
            - Részvétem. – Szólalt meg Key.
            - Te csak fogd be, köcsög – dúlt Luna, majd áttrappolt a konyhába, szinte látni lehetett, ahogy füstölög a feje, Kibum pedig ott maradt jót nevetve az egész helyzeten.

            - Egyébként, hogy értettétek, hogy „minden nap jön hozzánk valaki”?
            - Mi? Semmi, semmi! Csak manapság sok volt a látogatónk! – próbált meg a főzésre koncentrálni Luna, és figyelmen kívül hagyni a másikat.
            - Sun Young! – emelte fel a hangját kissé Key.
            - Ahh, nem mondhatom meg! Egyébként is, ne használd a teljes nevemet! Annyira ijesztő...  – mormogta orra alá az utolsó mondatát, beletúrva hosszú világosbarna hajába.
            - Miért nem?!
            - AZÉRT, MERT JONGHYUN METIL...totta... hoppá – nyelt egy nagyot az ifjú anyuka. – Picsába... – fújta ki a levegőt.
            - Jonghyun járt itt? – kérdezett vissza Key. Vajon miért jöhetett ide?
            - Igen... ahh, de ne mond el neki, hogy elmondtam – nézett rá könyörgő szemekkel az alacsonyabb.
            - És mit akart itt?
            - Tegnap este, tanácsot kért tőlünk, amikor küldtél neki egy sms-t, hogy találkozzatok. Egyébként, majdhogynem minden este átjött beszélgetni rólad... Ja, és amúgy, lehet egy kérdésem, igaz? – nézett rá csillogó szemekkel.
            - Ööö... gondolom, ja, persze.
            - Csókolóztatok?!
            - Igen. – Sütötte le tekintetét az idősebb, mire a másik hangosan felvisított.
            - Mégis kit ölnek éppen, hogy ekkora a ricsaj?! – jött ki a fürdőszobából, az immáron teljesen tiszta kislányával Victoria.
            - Drága! Ide az ötvenezer wonommal! – kiáltotta.
            - HOGY MI?! TE! – mutatott Kibumra. – TEEE!! – sietett le a lépcsőn. – Smároltatok?
            - I-igen...
            -Aish... gratulálok, de bár ne tetted volna! Minek annyit csókolózni? Elkopik a szátok!

            Még megvárta, ameddig felöltöztetik lányukat, Ha Ni-t, majd elköszönt tőlük, és hazafelé vette az irányt.

De ami az ajtaja előtt várta... na, arra sosem számított volna.

~Három órával korábban~

            -Taemin, most mégis hova mész?! – rohant utána az előszobába Jinki, próbálva maradásra késztetni.
            - Hagyj békén! Tudod mit? Ne gyere a közelembe, egy hétig, addig a kanapén alszol, és ne is szólj hozzám, nézz levegőnek! – bújt bele cipőibe.
            - Taemin, kérlek... kérlek figyelj már rám egy percre! – kapta el a nála négy évvel fiatalabb csuklóját, és maga felé fordította őt teljes egészében. – Hallgass meg!
            - Nem, nem teszem, és most szia – tépte ki csuklóját a másik kezéből és bevágta maga után az ajtót.

~Jelen~

            Keyt egy könnyes szemű Taemin fogadta lakása ajtaja előtt. Mégis mi a...?
            - Taemin? – szólította őt meg, a kisebb pedig felnézett rá.
            -Áh, hyung! – állt fel rögtön, megtörölve szemeit. – Én csak...
            - Gyere be, főzök egy teát, és mindent elmondhatsz. – Nyitotta kis lakása ajtaját, beengedve a fiatalabbat, majd rögtön a konyhába ment, hogy főzzön egy zöld teát, ami majd megnyugtatja a kisebb zaklatott lelkét.

            -Szóval, mesélj, mi történt? – tette le a két bögrét az ebédlő asztalra, kényelmesen elhelyezkedve a pihe-puha széken.
            - Mi, összevesztünk Jinkivel – a rövid mondat alatt többször is el-elcsuklott hangja.
            - Részleteket – dőlt előre Kibum, minden egyes porcikájával és érzékszervével a másikra koncentrálva. Choi Minho, talán eljött a te időd?

~3 órával ezelőtt~

            -Attól még, hogy szerelmes belém, lehetek a barát-
            - NEM! NEM LEHETSZ! TAEMIN FOGD MÁR FEL AZ ISTEN SZERELMÉRE! SZERELMES! Tudod mit akar ő tenni? – lépett közelebb párjához Jinki. – Ezt – ragadja meg a másik csípőjét – és ezt – tolja össze ágyékukat – meg ezt – mar erősen ajkaira – és ezt – markol bele a másik fokhagyma fenekébe. – Egyszerűen... nem... NEM LEHETSZ AZ!
            - Ji...Jinki! Engedj el! – Szakadt ki az idősebb karjaival, szemében a düh könnyei gyűltek össze. – Elegem van ebből! Szabályokat szabsz nekem! Ki lehet a barátom, és ki nem! Minho eddig sem tett ilyeneket, most sem tenne! Nem is fog! Vagy... te talán nem bízol bennem? Azt hiszed, hogy ha ilyeneket tenne nem lökném el őt magamtól? Hogy viszonoznám az érzelmet? Az érintéseit? – Jinki csak ajkát beharapva nézett egy másik irányba. – Értem... Akkor te még négy év után is ennyire... bizalmatlan vagy velem szemben. – Jinki pedig továbbra sem felelt. – Szólalj már meg az isten szerelmére!
            - Ne találkozz vele... soha többet – mondta halkan, de ellentűrést nem tűrő hangon.

~Jelen~

            -Kibum... én, én nem tudom mit tegyek – lábadtak újra könnybe szemei.
De ez neki is nehéz volt. Segítsen, mint barát, és adjon igazi tanácsot... vagy vezesse őt egyenesen Minho karjaiba, hiszen most... most lenne a legkönnyebb becserkészni őt.
            Mély levegőt vett, majd lassan kifújta, alaposan meggondolva, hogy melyik utat válassza. De... ő az ő barátja is, nem csak Minhoé... így hát, úgy is kell viselkednie.
            - Taemin, nyugodj meg. Jinki csak aggódik, és félt téged. Értsd meg, te sem örülnél, ha a legjobb barátja szerelmes lenne belé, és folyton vele lenne kettesben, főleg a Han folyónál...
            - Tudom, hyung... tudom. De mégis... olyan gyerekesen viselkedtem.
            - Lehet, hogy lassan harminc vagy... de még nem nőttél fel teljesen. Sőt, még mi sem. Hiszen gondolj bele, a lányok is, és mi is... úgy viselkedünk, mint az értetlen fülig szerelmes tinédzserek, ami nem is baj. De ennek ellenére is tudunk felnőttek lenni, ahogy te is. Szóval, most tedd a tini csajszis oldalad, és gondolkodj felnőttként, menj haza, és hagyd, hogy Jinki beszéljen. Ja, és még véletlenül se küld ki a kanapéra! Sokkal jobban tönkre tud menni a haja a karfa miatt, mi vagy te? Szadista?
            - Köszönöm, hyung! – mosolyodott el az egy óra alatt Taemin először, majd felállt.
            - Igazán nincs mit – állt fel ő is, majd kikísérte vendégét, majd mikor végre egyedül maradt a lakásban, és a mai nap először van bárhol is egyedül eldőlt a dolgozó szobájában található irodai székben.
            - VAN PASIM! – kiáltotta kipirulva a boldogságtól, de ahogy hátrahajolt, a székkel is hátra esett. – A SEGGEM!

~

            -Asszony, kössünk egy fogadást – fújta ki lassan a levegőt, és ijesztően komoly szemekkel nézett fel párjára. Krystal tudta, hogy valami komoly dologról lesz szó, még ha nem is fogalmazta meg olyan komolyan eddig.
            - Jó, mi a tárgya? – tette le a kávéját a sakktábla mellé Krystal, amin éppen játszottak. Persze vesztésre állt, mint mindig, de Amberrel mindig olyan szórakoztató még ez az unalmas játék is, hogy gyakran ültek le, hogy több órás sakk-partit csapjanak egy kis kávéval.
            - Szerintem... a fekete király és királynő fog végül csak fent maradni a fehér királlyal – lépett egyet a sötét futójával. – A kérdés csak az, melyik fog előbb sakk mattot adni.
            - Ahh... Amber, magyarázatot – túrt bele hosszú hajába.
            - A fekete király Lee Jinki, a fehér pedig Choi Minho, a szívkirálynő pedig... Lee Taemin. De vajon... melyikük marad fent utoljára a királynővel?