SHINee Taemin és Te 4. rész

     

             - Akkor... szép álmokat... és köszönöm a mait – álltok meg a házad előtt.
            - Nagyon jól éreztem ma magamat veled – mosolyogsz rá kedvesen, ő pedig közelebb lép hozzád,  és egyre csak csökkenti a köztetek lévő távolságot, és állad alá nyúl jobb kezével, hogy megtartsa fejedet, mire te eltávolodsz tőle.
            - Sajnálom... – dadogja zavarában.
            - Gyere... – fűzöd ujjaid csuklója köré, és megállsz egy fának háttal, jó pár méterre a házatoktól. – Csak a biztonságodért teszem.
            - Mi? Ja, értem – nevet fel édesen, majd lassan végig simít ujjbegyével puha karodon, míg végül megáll a tenyerednél, és megfogja azt, lágyan simogatva továbbra is ujjaival.

            Szinte fájdalmas, a távolság köztetek, pedig nem több fél méternél.
Feléd fordította arcát. Mosolygott, a szája keskeny résre nyílt, megcsillant a fogsora, rád függesztette kerekre nyílt szemét. Sosem fogod elfelejteni, hogyan hajolt aztán feléd, hogyan lett kifejezővé az arca, hogyan lepte el a lágyság, a gyöngédség és a felfénylő csend, mintha kivirágzott volna - sosem felejted el, hogyan csillant feléd az ajka, hogyan közeledett a szeme a tiédhez, hogyan nézett rád kérdőn, komolyan, tágra nyíltan és csillogón, és hogyan hunyta le aztán a szempilláit, mintha megadná magát.
         

             Csupán egy századmásodpercig habozik. Előrébb hajol és rátapasztja a száját a szádra. Kikapcsolódik az egész világ, eltűnik a hold, az ég, felszívódnak az utcák is a semmiben. Csak ketten léteztek a sötétségben, élve, létezve, elevenen.

            Amint megcsókoltad, hallod artériáid vad dobolását a fejedben. Akárha szédület mélységébe merültél volna hirtelen, benne és önmagadban: kettőtök tengerében.

            Így hát, átkaroltátok egymást, és megesett az első csók. Marcipán és méz! Együtt nem értek föl ahhoz az édességhez! A tejszínhab a fagylalt tetején sem oly selymes és jóízű, mint az Ő ajkai voltak! Megtudtad, milyen tűzzel csókolni, milyen elemelkedni újra a felszíntől... milyen vággyal, félelemmel, tisztelettel, rajongással, szeretettel, féltéssel... szerelemmel csókolni! Hiszen, a csók nem pusztán fizikai kontaktus, érzelmek vannak mögötte. Épp ez a lényege.

            Régebben, a barátnőd már elmondta neked, milyen csókolózni azzal, akit az ember szeret. Azt mondta, megszűnik az ember körül a világ. Nem látsz, nem hallasz, nem lélegzel, nem gondolkodsz, nem emlékszel.
            Igaza volt. Abban a pillanatban, amikor megcsókolsz valakit, körülötted minden elhomályosul. Hirtelen megszűnik minden, csak ti ketten léteztek. Rádöbbensz arra, hogy ő az, akit életed végéig csókolnod kell és csókolni akarsz. Egy pillanatig átélheted ezt a csodát. Egyszerre tudnál sírni és nevetni, mert boldog vagy, hogy végre megtaláltad, és félsz attól, hogy valaki talán elveheti tőled.

            Lassan elhúzódik tőled, és mélyen szemeidbe néz, homlokát, homlokodnak döntve.
Úgy néz rád, mintha egyenesen a lelkedbe tekintene. Úgy fúrja össze tekinteteteket.
Arca kipirult, ajkai résnyire lenyílva, nedvesen, és halkan lélegzik ki- s be.
            Még mindig bódult vagy a szerelem elsöprő hullámaitól, amik magukkal ragadtak téged.
            Füledben az autókat hangos zúgása is csodás, édes szerelmi melódiaként cseng.
Nincs olyan dolog, ami képes lenne most tönkretenni ezt a pillanatot.

            - ________! Befelé, már rég elmúlt éjfél! – vagy de... igen, van. Köszönd meg az apukádnak!
            - Azt hiszem, ideje menned – somolyog Taemin.
            - Azt hiszem... – sóhajtasz szomorúan, magad elé révedve.

            Máris vége lenne? Pedig, mintha csak most indultál volna el itthonról a randevútokra.
Most pedig eljött a búcsú ideje.

            - Akkor, szép álmokat – néz rád ragyogó szemeivel, ahogy ujjbegyeivel végig simít arccsontodon, közben bal keze, még mindig derekadon pihen, gyengéden szorítva magához.
            - Neked is – mosolyodsz is, majd lassan leemeled karjaidat nyakáról, és indulni készülsz, de ő még mindig tart téged, így nem tudsz elmenni, így szembe fordulsz vele. – Mennem kéne... – fürkészed szemeit.
            - Csak még egy másodperc – nyalja meg ajkait – olyan gyönyörű vagy...
            - Te sem panaszkodhatsz – igazgatod meg a gallérját, majd fejedbe villan. – Tényleg! A zakód! – kapsz a vállaidhoz, és már vennéd is le a vékony ruhadarabot, de ő megállítja kezeidet.
            - Hagyd csak – von vállat, azzal a lehengerlő mosollyal az arcán. – Túlélem e nélkül is.
            - Biztos? Nem fogsz fázni? – veted rá aggódó pillantásaidat, végig nézve a vékony öltözetén.
            - Nem. Van valami, ami belülről fűt engem – húz magához gyorsan, és ad egy rövid, mégis tartalmas búcsúcsókot. – Szép álmokat – puszilja meg lágyan almácskádat, és mielőtt még észbe kapnál, hátat fordít neked, és leint egy taxit, és elhajt, integetve az ablakból.

            „Van valami, ami belülről fűt” hogy itt mire gondolhatott... – nem érted, mégis elmosolyodsz, majd elindulsz befelé a házba.

            Miután apukádat felvilágosítottad róla, hogy nem, nem estél teherbe, és nem, biztos, hogy nem akart bevinni egy sikátorba, és biztos nem veled fizettette ki az éttermi számlát, elengedett, így felmentél fürdeni.
            Ahogy a kádban áztatod magad, felhúzott térdeidre támasztod fejedet és mindannyiszor elpirulsz, ahányszor eszedbe jutnak a ma történtek.

            - Nyugi, nyugi... – fröcskölöd arcodba a meleg vizet, mégsem tudsz lenyugodni. Lábaddal dobolsz a kád alján, és harapdálod ajkaidat.
            A szíved még mindig hevesen ver, a pulzusod az egekben van, úgy érzed, hogy a szíved bármelyik pillanatban képes lenne kiugrani a mellkasodból, és a bordáidon keresztül törve a felszínre jutni.
            Mélyeket lélegzel, de akárhányszor csak arra gondolsz, hogy az ajkaidat az ő ajkai érintették, végig simítasz rajta, és őrült módjára kuncogni kezdesz, majd boldogan dőlsz hátra a kádban. A víz most olyan, mint a boldogságod és a szerelem. Úszol benne.
            A víz olyan, mint a szerelem. Beleugrasz, teljesen elmerülsz benne, fojtogat, míg végül meg nem fulladsz benne.

            A csendet a telefonod üzenetet jelző hangja töri meg, így oldaladra fordulsz, és kezedbe veszed a készüléket elolvasva az üzenetet.

 „Épségben hazaértél ugye? ^^ Kekeke.
 Remélem, nem raboltak el az ufók... kár lenne érted :(
Mit csinálsz most? Én már az ágyban fekszem, de nem tudok aludni *sóhaj*”

Elmosolyodsz, ahogy végig olvasod az aranyos, gyerekes üzenetet, majd rákattintasz a „válasz” gombra, és pötyögni kezdesz.

            „Ezt nekem kellene kérdeznem tőled :P” – te jó ég... mit írj arra, hogy mit csinálsz? Még sem írhatod meg neki, hogy „épp anya szülsz meztelenül fürdök, és te?”
            „Én... most az ágyban fekszem ^^’’
            Aludj... fáradt leszel, és holnap fellépésed van! c:
            Neked kell a legjobbnak lenned~!”

            Küldted el az üzenetet, majd le sem tetted, úgy vártál a válaszra, ami nem sokkal később meg is érkezett telefonodra.

            „Mi az, hogy ’...’ nem az ágyban vagy, igaz? .-.
            Hmm... mondjuk... fürdesz? :PP
            És, akarod mondani ’fellépésünk’ te is a csapat tagja vagy...~!
            Együtt mi leszünk a legjobbak, ne félj! ;)”

            Mégis, honnan tudta kitalálni, hogy hol vagy, és mit csinálsz éppen?
Ennyire egy rugóra járna már az agyatok? Elmosolyodsz, ahogy arra gondolsz, mennyire egy húron pendültök, és, mennyire ismeritek már egymást.

            - „Mi...? Honnan tudtad? :oo”
            - „Mindent tudok, a barátnőm vagy” – barátnő... barátnő... ÚRISTEN TE TÉNYLEG AZ Ő BARÁTNŐJE VAGY!
            Szerencsére sikerült elkapnod a telefont, mielőtt végzetes esése a víz felé befejeződött volna.

            - „Tudom... na, menj aludni, fáradt leszel!”
            - „Nincs kedvem... inkább beszélgessünk még~!”
            - „Nem... menj aludni!”
            - „Naaaa... lécciiiiiiii~!!! ♥”

            Megadóan sóhajtottál, majd választ írtál neki, és ez a levelezgetés egészen hajnalig folytatódott, így másnap reggel kissé fáradtan, és kimerülten indultatok el a vasútállomásra, mégis szinte, majd kicsattantatok a boldogságtól, ami egészen addig nem mutatkozott meg, ameddig meg nem pillantottátok egymást az állomáson, ahonnan a táncstúdió felé kell sétálni, mert te megint lekésted a vonatot, ő pedig nem tudott leszállni, mivel elaludt.

            Te pedig csak sajnálni tudod, hogy lemaradtál az édesen szuszogó Taeminről.

            De reméljük, lesz még alkalmad bepótolni ezt.

Egyébként, ha belegondolsz, pontosan, négy hónappal ezelőtt, ezen az állomáson kezdődött el minden. Akkor még nem is tudtad, mennyi mindent fog jelenteni neked ez a fiú.

            Ez a nap volt, augusztus kilencedike.

Ahh... kééééész o_o'' ~ Remélem tetszett nektek... mert elkezdtem írni este, és emiatt nem aludtam, mert nem bírtam elaludni, ameddig be nem fejeztem (most reggel tíz múlt épp)~
Úgyhogy remélem tetszik, ha már nem aludtam... úgyhogy most kidőlök :DD x3