SHINee Taemin és te 2. rész

            - Rendben, akkor ma egy egyszerűbb, laza táncot fogunk elkezdeni, megtanulni! – szól a tánctanár. – Először is, álljatok párba. Férfi- nő. Addig én iszom... – sétál a táskájához, és előveszi az üvegét.

            És... várjunk csak... párok? Most tényleg? Párok? Azaz... PÁROK?
Férfi-nő?
Egy kérdés... illetve kettő:
Első: Senkit nem ismersz! Kivel leszel?
Második: Ez a Taemin... szóval... vele mi van? Neki van párja? Egy lány, azaz nő, akivel együtt táncol?
            Vagy ez lenne a te hatalmas szerencséd?
Egyébként, mi van, ha neki meg sem fordul a fejében, hogy lehetne a párod? Persze, a táncban... csakis a táncban.
            Lehetséges, hogy észre sem vett téged. Oké, fogadjunk, hogy igen~
Vagy esetleg-

            - Bocsi~ - töri meg gondolatmenetedet a melletted álló magas fiú. – Lennél a párom? – mosolyodik el.
            Ó, csessze meg! Megnyertem a fogadást~ Megyek lottózni, addig el leszel egyedül?
Na, jó... csak a „randid” után megyek. Megvárom mi sül ki belőle.
            - Örülnék neki – biccentesz, és viszonzod mosolyát.
            - Remek – áll közelebb hozzád, hogy ezzel jelezze, ti már foglaltak vagytok.
Egek, ez olyan édes! „Pár”, „foglalt”... mintha csak célzás lenne, nem gondolod?
Körül nézel a termen. Látod, hogy páran furcsán néznek rád, felvonják a szemüket és hitetlenkednek. Nem is érted, miért... nem csináltál semmit!

            - Látom, mindenki megtalálta a partnerét – áll vissza a tükör elé a tanár. – Akkor azt hiszem, kezdhetjük is, de mindezek előtt bemutatom nektek az én táncpartnerem, a feleségem – fordul az ajtó felé, ahol besétál egy fiatalos, középkorú vörös hajú nő, és egyenesen elénk áll. Olyan csinos! Az az alak... ölni lehetne egy olyan tökéletes homokóra alakért!
Ahh, reméljük te is így fogsz kinézni harmincévesen!
            - Üdvözöllek titeket! Én Ha Ni vagyok – hajol meg udvariasan, majd az egész csoport, szinte egy emberként köszön, és hajol meg. – Akkor kezdjük.

            - Jó, és akkor most fiúk, tegyétek a kezeteket ide, a másik csípőjére, és mozogjatok vele, a másik mozgására. Vagyis kövessétek a mozgásának vonalát, ne engedjétek el, legyetek lazák, mintha ti irányítanátok, oké?
            Ekkor pedig Taemin meleg, hatalmas ujjai körbefogták medencecsontodat. Olyan lágy, mégis határozott, ahogy ringatja a csípődet a megfelelő ritmusban, teste pedig tiéddel mozog.
            Nem is hitted volna, de remek táncos. Olyan szexisen tudja előadni még a női részeket is, azzal a remek csípő mozgásával!

            - Te is mozogj, hé~ - kuncog. Egyenesen a füledbe, hiszen olyan közel álltok most egymáshoz, hogy egy papírlap sem férne el köztetek.
            Egyenesen beleremegsz, ahogy meleg lehelete felborzolja nyakadon a tüszőidet, és libabőrös leszel.
Meleg, édesen csengő, lágy hangja van. Gyerekes, mégis férfias. Magas, mégis mély.
Lágy, mégis erős. Ez a fiú tele van ellentétekkel.
            Ettől tűnik olyan különösnek, furcsának, izgalmasnak, és kiismerhetetlennek.
Te pedig meg akarod fejteni őt. Meg akarod ismerni őt annyira, hogy később, már csak egy pillantásából is tudd, mi jár a fejében.
            - Héé~ mozgás, egy, kettő – ráz vissza a valóságba.
            - Ja, igen... bocsi – nézel fel rá. Ekkor pedig... történt valami.
Ebben, a szempillantásnyi időben. Valami szikrát dobott. Majd minden pillantásnál újra és újra összeértek a kovakövek, és újabb szikrát dobtak, próbálva meggyújtani a tüzet.
            Majd megtörtént. Apró. De mégis ott van. Az a kis láng... ott van mindkettőtök szemében, felismerhetetlenül, furcsán mozogva, és gyengén lángol ugyan, de ott van mindkettőtökben.

            Megismerkedsz valakivel. Nem tudod miért, de mágnesként vonzódsz hozzá. A szemébe nézel és elbizonytalanodsz. Találkoztatok már valahol? A mai nap előtt? Zavartan kutatsz emlékeid között, de sehogy sem tudod hova tenni az ismeretlen ismerőst, mégis érzed, valami összeköt titeket.

            - Most van fél hat! Még fél óra, oké? – szólal meg a tánctanár, te pedig a falon lógó nagy órára pillantasz. Teljesen elveszel ebben a hatalmas, tükör falas teremben.

            Tudod, vannak ilyen furcsa véletlenek, hogy az ember lánya éppen akkor nézi meg az óráját, amikor az életének fordulópontjához ér. Akkor persze még nem tudod, hogy fordulópont. Még nem tudsz semmit. Csak talán évekkel később kezd így visszaemlékezni, hogy pontosan fél hat volt, amikor...

            - Akkor, mára ennyi! – csapja össze tenyereit a tanár. – Lehet haza menni. Egészségetekre, ügyesek voltatok ma!
            - Köszönjük, viszontlátásra! – hajol meg a csoport, majd az öltözők felé veszi mindenki az irányt. Így teszel te is.

            Miközben öltözöl, hallgatod, ahogy a többi lány fecserészik. Természetesen, nem hallgatózol, csak... hát hallod, na!

            Leülsz a fapadra, hogy átvedd a nadrágodat, mikor meghallod a nevét.

            - És az a csaj? – biccent feléd az egyik. – Mégis mit képzel magáról? Csak úgy idejön, és elveszi az ÉN! Oppámat! Kinek hiszi magát? – érzed, ahogy direkt beszél félhangosan, hogy te is hallhasd. Gyorsabban öltözöl, szinte szerencse, hogy nem szakad el a nadrágod, miközben magadra rántod.
            Mégis mit tettél te? Semmit!
Egyébként is, Taemin jött oda hozzád, és nem te kérted meg őt! Oké, megfordult a fejedben, de nem valószínű, hogy meg is tetted volna.
            Ha ő nem lép, valószínűleg az egyik „maradék” pasival táncoltál volna. Hiszen mégis ki az, aki az új csajt kéri meg, akiről nem is tudja, hogy tud-e táncolni?
Tiszta őrültség lenne.

            Viszont... ebből kifolyólag, akkor ez a Taemin tényleg nagyon jó fej... – elmosolyodsz a gondolatra, majd felkapod a táskád, és már indulsz is az öltöző kijárata felé, mikor elállják az utadat.

            - Nos? Mit szeretnél, mit mondjunk a következő órán a tanárnak? – dől a falnak egy veled egy magas, vékony, hosszú fekete hajú lány, szintén remek alakkal, és csinos arccal.
Mit akar most tőled?
            - Tessék? – kérdezel vissza. – Mikor mit mondjatok?
            - Hogy miért nem jössz be a következő órán, meg az azutánin, és azutánin – vigyorodik el. – Azt hitted, csak úgy megúszod, hogy elvetted tőlem Taemin oppat? Négy éven keresztül én voltam a társa mindenben! – emeli fel a hangját veled szemben.
            - Unnie... az csak egy hónap volt... – szólal meg félénken egy szemüveges, magasabb, elképesztően vékony lány, arcát szépen keretezi hollófekete vállig érő haja.
            - Te csak fogd be! – mordul rá. – Na! Mondj egy indokot! Gyerünk! Ha nem, akkor én találok ki egyet, és azt nem fogod megköszönni! –lép fenyegetően feléd.

            Most mégis mit mondhatnál? Ki kéne állnod magadért... miért nem teszed?
Túlságosan meg vagy szeppenve... de valamit mondanod kell, ki kell állnod magadért! Nem ordíthatják le a fejedet csak úgy, egy ilyen hülye indokkal!

            - Én-
            - Mégis minek ordibáltok? – nyit be Taemin.
            - O-oppa~~! – siet hozzá a lány. Az előbb még ordítozó, vérszomjas lány most inkább egy palotapincsire hasonlít, ahogy várja, hogy a gazdája megkéri, mégis hol nyalja fel a cipőjét.
            Olyan idegesítően ugrál körülötte az a csaj!
Ő pedig mindezt észreveszi, még sem tesz semmit, nem reagál semmit, teljesen lepereg róla, és közömbös marad.
            - Oppaaa, miért mondtál nekem nemet ma? Pedig olyan jól megvoltunk!
            - Nem volt kedvem – von vállat egyszerűen, a lány pedig a válasz hallatán a szívéhez kap, megjátszva egy szívrohamot. Mondjuk az biztos, hogy sokkot kapott. – Te? Miért állsz ott? – fordul feléd.
            - É-én... semmi. Csak indulok haza – igazítasz egyet a válladon lévő táska pánton.
            - Értem... na, akkor, szia! – int, majd el is tűnik az ajtóban.
            - Szia... – makogod magad elé, majd megrázod a fejed, és te is elindulsz.

A hazafele tartó út már sötét, az utcákat a lámpák sárgás fénye vonja világosságba.
A közlekedési lámpák pedig olyanok, mint egy soha el nem tűnő tűzijáték a sötét égen, ahogy már távolról is kiszúrható folyton változó, és pislákoló fénye.
            Ezt az egészet már csak a füledben szóló lassú melódia teheti hangulatosabbá.
Teljes nyugodtságban sétálsz az állomás felé, teljesen elfelejtve, hogy nemrég, még miket vágtak a fejedhez.

            - Vonat érkezik az első vágányra, a vágány mellett kérjük vigyázzanak. – hallod a hangosbemondó hangját, és elindulsz a peron irányába, ahol megáll a vonat, majd felszállsz rá.
            Most már sokkal zsúfoltabb, még levegőt is alig lehet venni ebben a vagonban.

              - Bocsánat, bocsánat, bocsánat, elnézést, sajnálom, bocsánat, elnézést – furakodik előre a kocsi végéből egy férfi, mindenkit félrelökve az útjából, nálad pedig most épp van végre egy kis tér. Épp annyi, hogy nyugodtan lehessen levegőt venned, és ne valaki más hónalját szagolgasd, ami legalább tíz óráig ázott izzadságban. Fúj.
            - Kérjük vigyázzanak, az ajtók záródnak.
            - Elnézééést! – siet még jobban a férfi, neki lökődve a hátadnak, majd leugrik a vonatról, miközben te elveszted az egyensúlyod, és a fenekedre esel.
            Még fel sem fogod igazán, mi történik veled, mikor valaki feláll az egyik ülésről, és hozzád lép.
            - Elnézést kisasszony, jól van? – mosolyodik el bájosan a már jól ismert fiú. – Nem óhajt leülni? Szívesen átadom a helyemet – mutat a helye... jobban mondva csak volt helye helyére, mert időközben elfoglalta azt egy iskolás lány. – Bocsi – nevet fel kínosan.
            - Semmiség – rázod meg a fejedet.
            - Hadd segítsek - áll fel, és magával húz téged is.
            - Köszönöm – biccentesz felé egyet, ő pedig csak megvonja a vállát.
            - Semmiség.  Egyébként neked valami védjegyed, hogy ha vonat, emberek, és te egy helyen van, akkor elesel? Ez valami furcsa törvény? – mosolyodik el, és halkan nevetni kezd.
            - Nem... csak ma...
            - Mikor szállsz le?
            - A következő megállónál.
            - Én egyel tovább megyek. Legközelebb jöhetünk együtt az órára, persze, csak ha szeretnél – támaszkodik meg melletted bal kezével, ezzel a vonat falához szorítva téged.
            - Oké, ha neked nem baj, persze – mosolyodsz el.
Vele olyan könnyű beszélgetni...
            - Mi a számod? – kapja elő a telefonját gyorsan, te pedig bediktálod neki. – Majd mikor hazaértem megcsörgetlek, oké? Mentsd majd el.
            - Oké – bólintasz.

- Dobong megálló. Az ajtók a baloldalon nyílnak.

            - Omo... mennem kell, bocsi, szia, köszi! – kapkodsz összevissza, és leugrasz a vonatról, közben megpróbálva nem fellökni senkit.
            Visszafordulsz a vonat felé, az pedig becsukja ajtait. Taemin odasétál az ajtóhoz, és az üvegen keresztül integet neked, te pedig viszonzod.

            Ez volt április kilencedike.

Nyah, csak sikerült! Ez a rész duplája az előzőnek... úgyhogy kitettem magamért... ami a mennyiséget illeti, a minőségről döntsetek ti :D Igen, jól esett facebookon rátok ijeszteni azzal, hogy TaeTae drágánk meleg :DD írjatok kérlek véleményt, a facebook csoportba, a linkek alá, ide, üzenetben, ahol akartok ^^